Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


118,Egyiptomi magyar nyelvemlék 13 Napvallás?

Napvallás?

A, NAPKÖZPONTÚ VILÁGKÉPről:

A napközpontú világkép az őshazai magyar népek második nagy vallási szintézise volt. Nem forradalmi úton, nem a régivel való hirtelen szakítással jött létre, sem pedig valamely idegen népnek a magyar őshazába való behatolása nyomán, hanem a megelőző vallás szerves folytatásaként.

 

 Lehetséges, hogy e vallás elemei már a hun és a magyar ág szétvándorlása előtt megvoltak és a közös ősi kultúra kincses keretébe tartoztak.

 

 A naphit elterjedését nagyon megkönnyítette a termékenységi vallás egyik tétele, amely azt tanította, hogy a Nap (NABU, NEBO, NIP, NAP) az istenanya NU: Nő gyermeke volt, akárcsak a többi égitest, a bolygók és csillagok. De már eredetileg is volt egy nagy különbség a nap javára: ő volt az istenanya elsőszülött gyermeke!

 

 Jelentősége rohamosan növekedett, bizonyára a magyar nyelvű népek tömeges letelepedésével és rendszeres mezőgazdálkodásra való áttérésével párhuzamosan. Az emberek új életformájukban természetesnek vették, hogy egész életük a nap járásának függvénye. A növényi világot az kelti életre, az ő mozgásával változnak a nappalok és éjszakák s a szerint cserélődnek az évszakok is. A nap világítja meg a földet, az minden jónak a forrása, a javak szétosztója és így tovább. Kr. e. 3000 és 2500 között aztán fokozatosan áthárították a napra mindazokat a régibb és újabban megismert természeti tüneményeket, amelyek magyarázatra vártak és az ősanya-ősapa elképzelésbe már nem fértek bele. Ennek során lett a nap képében megnyilatkozó isten az egész metafizikai világ központi magyarázó tényezője, a teremtő, a kormányzó és a világfenntartó isten, az ég és föld ura, a legfőbb bíró.

 

Az új vallás előbb a királyi udvarokban s a művelt réteg körében honosodott meg, fokozatosan szélesebb és szélesebb rétegekben terjedt el, hogy végül hivatalosan a napkorong legyen az egy isten képe.

 

Hozzá ekkor Egyiptomban így sóhajtottak: Óh, Te, egyetlen egy, óh, Te tökéletes egy és így címezték: Egyetemes Úr- (Budge: The Book of the dead. London, 1956. 9.old.; Clark Rundle: Myth and symbol is ancient Egypt. London, 1959. 71 és 69.old.).

 

A mezopotámiai Káldeában is csak őbenne bíztak: Ember, ki ezután születsz, bízzál NEBOban (Napban), és ne bízzál semmi más istenben. (Maspero: History of Egypt, Chaldea, Syria, Babylonia and Assiria London. III. 154.old).

 

 A napkorongot magát azonban nem tekintették istennek; abban csak az isten látható képét szemlélték. Az isten elképzelése maradt a régi: emberóriás, akit hol nőnek, hol férfinak véltek. Hogy a nap csak az isten (UR) képe (KHEPE) volt, kiderül a hozzá intézett himnuszokból is, amelyek egyikében ezt olvassák az egyiptológusok: Dicsőség néked, óh Te, aki jöttél mint az Úr képe (Hommage to thee, O thou, who kast come az KHEPERA, Budge: The Book of the dead. London, 1956 . 4.old.).

Az új teológiai rendszer főleg a teremtés magyarázatában különbözött a régitől.

 

 A világ keletkezését többé nem fizikai megtermékenyítéssel, fogamzással és születéssel magyarázták, hanem szellemi folyamatnak képzelték el. Úgy gondolták, hogy a teremtés szóbeszéddel történt: az Isten akarta, hogy legyen és amidőn kimondta az igét - lett! Egyik egyiptomi papirusz így adja elő a dolgot: Az Úr megjelent székében... Csend vele és ő szólni kezdett. . . aztán elkezdett kiabálni. A föld néma megdöbbenéssel hallgatott. Az Úr üvöltése mindenütt hallatszott és nem vele egy második isten véle. Megteremtette a lényeket és azokba életet varázsolta Egy más papirusz szerint az Úr így szólt: Én teremtettem mindeneket azzal, ami szájamból kiszállt, amikor még nem vele sem ég sem föld (mindkettő: 128mMarQues-Riviere Jean: Historie des doctrines ésothériqes. Paris, 1950.. 15 sk).

 

A beszéd jelentősége az új hitvilág nyomán óriási lett és nevet adni valaminek egyenlő lett annak megteremtésével, létezésével. (Ebben az összefüggésben egészen jól megérthető a Biblia ama szakasza, ahol az állatok megteremtésével kapcsolatban névadásról szól a mese: a neveket ADOM (Ádám) adja! - In Chaldea as in Egypt, nothing was supposed to have a real existence until it had received its name.) Nevet elvenni viszont, akármilyen módon, pl. feliratból írásjeleit kitörölni, azonossá vált az illető személy - isten vagy király nem létezővé tételével. A beszéd és szó lett most mindennek a kezdete és valószínűleg ~oka~ is (Clark Rundle:Myth and symbol in ancient Egypt. London, 1959. 79; olv. u. ott 75 sk és Marqes R:Historie des doctrines..Paris, 1950. 16.old.).

 

Az átalakult vallási képzetekkel egyidejűleg új szakrális szókincs került forgalomba, az úgynevezett szoláris terminológia. Ennek megismerése a magyar őstörténet további részének megszerkesztése szempontjából rendkívül fontos.

/A Nap világító, és Isten képe. A Napot Magyarnak nevezték, ami Isten képe, a Holdat az éjszakai világítót Almagyarnak, ami a mi számunkra is logikus elnevezés.-szerk.-Úgy tűnik a lenti elnevezések alapján, hogy a szókincsünk ősidők óta változatlan, és idegen nyelvű kutatók nem tudják, hogy rokonértelmű szavainkkal ugyanarról beszélünk magyar nyelven./

 

 Az Isten régibb megjelölései közül továbbra is megmaradt az UR, RA, ami alatt ezentúl a Istent képét a Napot értették. Továbbra is nevezték az Istent Ősúrnak (USUR), Honúrnak (ANER, ANKARA, ENGARA) és 'Magúrnak' (MAKERU).

 Nézzük idegen fordítók átírásait, milyen jók a magyar nyelvben, kiabál a magyar elnevezés:

B, Új nevei közül legjobban elterjedtek a következők:

 ~Nap- átírásban NAB, NABU, NAP, NIP;

az úr szóval összetéve ~Napúr~: NAP-RI, NEP-RA, NIPP-UR, NEF-ER;

 kerek alakja miatt KEREK UR: Kerek Úr~;

 tányér alakja miatt TANÉR: ~Tányér- vagy ATENRA: A Tányér-;

 ha óriási szemére gondoltak, amely mindent megvilágít, ő volt a SZUM-ER: ~Szemúr~. Ez utóbbi nevet írták szókezdő T-vet is, NEPER TUM: Napúr Szem és

 ATUM RA: ~A Szemúr alakban.

 A hettitáknál ő volt a WURUSEMU: Vörös Szemű

és a Sütő Úr= SüT-AR.

 Mint az ég urát EK-UR: ~Égúr~ néven is idézték.

 

C, Mindennapi járásával kapcsolatban keletkezett nevei az égen elfoglalt helyzetére utaltak. Amikor felkelőben volt, úgy mondták RA-KEL, ebből lett a Rachel név és a mi reggel szavunk.

Midőn beleült SEKER: ~Szekér~ nevű járművébe, ő volt a SEK-ER: ~Székúr~.

Úgy képzelték el, mint valami óriást, aki lóra pattan, LA-UR: ~Ló-úr-: volt a neve.

Mivel az ég boltozatán végig nyargalt, ~Nyargaló~: NERGEL néven is emlegették.

 Az égi úton haladva képzelték el, ő volt az UTUR: ~Útúr~.

Pályája kiindulópontján, ~Keleten~: KEL-UT megjelenve, nevezték CALETI:- Keletinek -.

 A végponton, Nyugaton: NYUG-UTI-nak: ~Nyugatinak.

Napi pályájának végére érve, úgy képzelték, hogy lebukott, leesett a síknak képzelt föld alá, ez volt az UR-ESTE vagy ES-UT-RA: - Est-ura~ s azután

 sötétben SET-UTon: ~Setét~ folytatta útját, mint SET-UT-RA; Sötét Úr-:

 

Amikor viszont fenn utazott az égen, hívták egyszerűen UTASnak is: ~Utas.~ Volt még sok más neve is, amelyek egyik-másikára alkalomadtán kitérünk. Arra nincs helyünk, hogy a felsorolt nevekre utaló száz meg száz hivatkozást jegyzeteinkben közöljük. Az érdeklődőket a Halottak Könyvére utaljuk, továbbá Maspero köteteire, ahol majdnem mindent megtalálnak.

 

De nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy az említett neveket nemcsak Egyiptomban használták, hanem a Régi Keleten mindenütt, ahol magyar nyelvű népek laktak, tehát Mezopotámiában, a Kaukázus vidékén és a Földközi-tenger keleti öble körül is.

Arra nézve, hogy a szoláris fogalmak és kifejezések miként kapcsolódnak szerves egészbe, az egykorúak imádságai jó felvilágosítással szolgálnak.

 

 A Halottak Könyvéből vesszük vonatkozó idézeteinket, visszafordítva azokat angolból magyarra.

 Az egyik ilyen ima így szól: ~Óh, Te, aki önmagadtól születtél, Te egy, hatalmas egy (égi), kinek millió a formája és megnyilvánulása. Te vagy a világmindenség ura, a Hon Ura, (Heliopolis fejedelme), az örökkévalóság ura és kormányzója. A nagyurak (értsd: a többi tevő) örvendeznek, amidőn Te kelsz, s midőn kocsizol az égen, Te, aki magasztalt vagy szekeredben. ~Te világítod meg türkizkék sugarakkal a két országot (a két Egyiptomot). Óh, úr, Te vagy a Magas Úr (Magúr) az isteni gyermek, az örökkévalóság örököse, aki önmagától fogant és önmagától jött a világra, a föld királya, az Ágy-út (az éjjeli világ, alvilág) fejedelme, az alvilág kormányzója, Te aki eredsz a vízből, aki születtél NU istenanyától. Én vagyok TEM, amikor kelek (helyesen: amikor fekszem). Én vagyok az egyetlen. Én Nuben születtem. Én vagyok az Úr, aki kezdetben keletkeztem, aki vagyok ura annak, amit teremtettem.

 Hajójában evezve az alvilágban: ~Én hoztam BENNU (ebben) az Urat keletre és Ősurat Tattu városába... Én sepertem tisztára a tányér útját és én hoztam SEKERI URat (a szekeret) talpán. Dicsőség néked, Te ki vagy Úr, midőn kelsz és TEMU midőn lenyugszol. Te kelsz, emelkedsz, sütsz és ragyogsz, Te vagy az istenek koronás királya. Te vagy az ég ura, a föld ura, Te vagy a teremtő, aki a magasságokban lakozol, és aki a mélységekben lakozol. Te vagy az egy isten, ki a kezdet kezdetén jöttél létre: Te teremtetted a földet, alkottad az embert, hoztad létre a vizes mélységeket, teremtetted a Habot (Nílust), a vízen mélységeket és adtál életet mindannak, ami abban van. Te gyúrtad a hegyeket, csináltad az emberiséget, a mezők állatait, alkottad az eget és földet.

 

A (nap)isten sok neve, Napúr, Égúr, Szemúr, Útúr, Szakúr, Képúr, Honúr, Magúr és a többi, mind valamennyi ismerősen cseng a magyar fülben. Mindet értjük, valamennyi két egytagú magyar szó összekapcsolásából keletkezett, mindegyik etimológiája világos és elemeiben is érthető. Ez a szókincs fényes bizonyíték arra, hogy a napvallás is a magyar népek találmánya. Micsoda óriási meglepetés lesz tehát, ha valaki a napistenhez intézett himnuszokat és imákat eredeti szövegükben megnézi és a hieroglif szöveget magyarul pontosan elolvassa!

A Holdról:

 A nap neveit gyakran a holdra ruházzák rá, mert a holdat az egykorúak az éjjeli napnak tekintették, a nappali nap: UTU, SZEM stb. másának. Tulajdonképpen tehát így kellene minden esetben nevezni:UTU-Mása, Szem- Mása (Szeme., Samaah). A hold szerepe, mint a napisten éjjel látható mása, kifejezésre jut a régi iratokban is. A napisten pl. egyszer így szólt a holdistenhez: Behold, I am here in the sky in my place. As I am going to take the light to the Underworld... thou shallt be in my place, AS A SUBSTITUTE, and thou shallt be called the SUBSTITUTE OF RE (Moscati Sabatio: The face of the Ancient Orient. New Yorl. 1962.120.old.): Kommentár: ring his absence from the sky, the sun leaves the moon as his deputy (U. ott).

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható és felhasználható művei, képek forrása internet szabadon bemutatható képei.)

2011-szept.-15.