Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12,Őz ebédre, rovás Galliából

ozlelet.jpg

Rovás lelet, őz ebédre Egy kőből faragott KŐ ŐZ, tele írással.


A jelek olvasását az állásuk szerint az őz fülétől GY kezdjük, és az orrától balra levő háromszög jelével=kés fejezzük be.
a, A test írásjelei: GyoS Be eNne eLBéD RenDeL KÉSsel.
Ma így mondanánk: Gyorsan ennénk, ebédet rendelek, és kést ( kérek). Az őz minta mutatja, hogy őzből legyen az ebéd.


b, Ha jobban megnézzük, az őz is a képírás szerint szöveget ír, a hangsúlyos részeket összecsengés alapján összeolvasva, magyar logika szerint, megtudjuk, kik kértek őzet ebédre.
c,Fején a fülei: V . Homloka: N. szemei: ÚR Összeolvasva: VéN ÚR
Szem alatti jel: N-Úr szemgolyó, ÚrNő.
Kisebb úr jellel hangsúlyos orra :or azaz KIS ÚR
Nyitott szája: száj
ajka: ajk
nyaka: nak összeolvasva: szájaknak.

ÖSSZEFOGLALVA: magyarul, kövön küldte az úr a főszakácsnak, mit, hányan ennének ebédre: Itt őz ebédet rendelt, de gyorsan a Vén úr, az Úrnő és a Kis-úr részére az éhes szájaknak.
 

 Bizonyíték, magyarok éltek, írtak, beszéltek, Galliában a ma ismert történelem előtt!

( A lelet olvasatát én publikáltam először, mivel magyar nemzeti kincs, szabadon bemutatható "Kissúrék rovásírás megfejtései" címmel. 2011.)

Elhallgatott nyelvemlékeink 4 címmel az aláhúzottra kattintva másik honlapra lép, bizonyítékok, hogy Őshazánk a Kárpát - medence, minden népnél előbb itt voltunk, és mi képviseltük Európa 1 magas írásbeli kultúráját, a többi nép tanítómesterei voltak őseink. Szép kis hála, ami a népünkkel történt, trianon, népirtások, elnyomás, adósrabszolgaság...stb.