Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


246,Egyiptomi magyar nyelvemlék 34 Sertés szavunk

Egyiptomi magyar nyelvemlék: A sertés szavunk

 

Volt az afrikai kusoknak egy másik különleges állatuk is, amit az egyiptomi írnokok alkalmasnak tartottak arra, hogy arról is elnevezzék a szomszédságukban élő sötét arcú pásztornépet.

 

 Ezt a különleges állatot felálló hegyes füllel, erős felsőtesttel és merőlegesen álló, villában végződő farkkal ábrázolták. 


 

 

beolvasas0008.jpg

 

 

A szakemberek nem ismerték fel e már kihaltnak vélt négylábú állatot, csak annyit tudnak róla, hogy egyiptomi nyelven SETHES-nek hívták és valamiféle disznó lehetett (perhaps a kind of pig, ).

 

A feltételezés helyesnek bizonyult, hiszen Sethes~ isten-királlyal kapcsolatban több ízben történik említés "fekete disznóról" és a núbiai kus fejedelmet is "főkanásznak" címezték, ami éppenséggel sertések pásztorát jelenti.

 

Ennyi útmutatás után a magyarul tudó embernek megint egyszerű a dolga, mert megállapíthatja, hogy

a Sethés egyiptomi szó teljesen azonos

a magyar nyelv jelenleg Sertés alakban írt szavával!

 

 A vonatkozó írásjelek átírása valóban Se-T-éS, ami után következik a helyes olvasást biztosító segédjel, a sertés rajza. Az egyiptomiul "Setes"-nek írt szót azonban nekünk, akik az etimologikus helyesírást követjük, természetesen Sertésnek kell átírnunk, az R-hang jelölésével, nem pedig a hieroglifák helyesírási szabálya szerint, amely fonetikus volt, vagyis a kiejtést követte, tehát az úgynevezett torlódó és a kiejtésben alig hallható mássalhangzókat nem jelölte.

 

 Ugyanezt a Sertés szót más hieroglifákkal is írták:

 

beolvasas0009.jpg

 

 azok fonetikus átírása is S-E-TOS, utána az értelemhatározóval, egy mai fogalmaink szerinti sertéssel.

A sertés felett ott van a fekete párduc jele, egyértelműsíteni, hogy a fekete magyarokról van szó.

 

Etimologikus átírásunkban természetesen ezúttal is Sertést kell írnunk. Ebből az elemzésből az egyiptomi szavak helyes átírási módján felül azt is megtanuljuk, hogy a kusok főfoglalkozása juhok és sertések legeltetése lehetett, tehát főleg, mint juhászok és kanászok foglalatoskodtak.

 

Azt felesleges ismételnünk, hogy itt újabb súlyos bizonyítékok kerültek elő

az egyiptomi és magyar nyelv azonos voltára.

 

 

2012-01-19

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható művei. Képek az internet szabadon bemutatható képei.) A jelek hangzós átírásai szabadon bemutathatók a honlapra való hivatkozással.