Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


254,Egyiptomi magyar nyelvemlék 42 Sertéshon ura

Sertéshon ura

 Azok az egyiptomi királyok, akik e hódítást végrehajtották, trónneveik közé felvették az 'Ősúr, Sertéshon ura' címet  

 

beolvasas0024.jpg

 

az egyiptológusok Usertsen-jét. 

 

A 12. dinasztia királyai joggal tartották nagydolognak, hogy országukat egy ilyen hosszú völgyszakasszal megtoldották és a fekete veszélyt a királyság déli határaitól eltávolították. Feladatukat azonban a katonai győzelemmel nem tekintették befejezettnek, hanem igyekeztek az új területet minél jobban elzárni a maradék Kusföldtől és minél szervesebben hozzákapcsolni Egyiptomhoz.

 

 Evégből a hosszú második kőtorlasztól délre mintegy hatvan kilométerre, azon a helyen, ahol a völgy összeszűkül, Szamneh és Kumneh néven két hatalmas téglaerődöt emeltek a folyó bal illetőleg jobb partján, egymással majdnem szemben. E két erődhöz röviddel utóbb a kőtorlasz északi végénél egy Búhon nevű harmadikat is építettek. E várak háromszögében helyezték el aztán az I. sz. egyiptomi hadsereget, amely ezentúl a határvidék rendjére ügyelt (lásd a térképet).

 

beolvasas0036.jpg

Az 1.számú egyiptomi hadsereg a térkép 2. pontjában állt készenlétben.

 

 

Figyelmet fordítottak arra is, hogy a feketék kerülő úton, a sivatagok felől se tudjanak Egyiptomba belopódzni. Ezt a célt mezei rendőrség felállításával érték el, amely a lakható folyóvölgy és a sivatag érintkezési sávjában teljesít szolgálatot.

 

A technikai határzár felállításán kívül III. Sertéshon ura mást is tett. Az első kőtorlaszban egy 34 láb széles és 24 láb mély csatornát vágatott és ezen a módon a hajók számára közvetlen utat teremtett a déli határvárak és birodalma központja között. E közvetlen hajóút feleslegessé tette az áruk korában szükséges kétszeri átrakását és nehéz szárazföldi terepen való szállítását. A csatorna egyúttal előkészítette a Kusföld szabadon maradt részének jövendő meghódítását. A 12. dinasztia királyai végül azzal koronázták meg történelmi művüket, hogy a meghódított területen bevezették az Amén- vallást minden intézményével együtt.

 

Hittérítő papokat küldtek be, templomokat építettek Amén tiszteletére, bevezették az egyiptomi írást és az egész meghódított völgyszakaszt átitatták az egyiptomi magyar kultúrával. A bennszülöttek ezt a magas kultúrát feltűnő igyekezettel sajátították el és a több mint ezer esztendős együttélés alatt eltéphetetlen lelki és szellemi kötelékekkel kapcsolódtak az egyiptomi magyar világhoz.

 

A Kusföld szabadon maradt déli részének utóbb bekövetkezett meghódítását és egyiptomi gyarmattá tételét egyes kutatók kizárólag gazdasági okokkal magyarázzák. Egyiptomnak nagyon sok fémre (főleg aranyra), építőanyagra (gránitra), tömjénre és fűszerre volt szüksége - mondják - és ezek beszerzése végett távoli országokkal kellett kereskedelmet folytatnia, le egészen a Nagy tavakig, Zambiáig. Ez a kereskedelem a Níluson, az Est- Borán, a Vörös-tengeren, meg egy sereg karavánúton bonyolódott le. Így tulajdonképpen ezeknek az utaknak biztonságossá tétele késztette volna a fáraókat a maradék Kusföld meghódítására. Ilyen anyagi természetű indítékok is bizonyára súlyosan estek a latba a nagy elhatározáskor, de a fő ok talán mégis politikai természetű lehetett.

 

Egy új világhelyzet volt kialakulóban, amely Egyiptom létét és fennmaradását veszélyeztette, tehát jó előre védekezni kellett.

 

Az történt ugyanis, hogy Kr. e. 1700-1550 között a fekete emberek, az ő nagy tartalékukból, az Indus völgyéből, a Régi Kelet több területét ellepték és azokon maguknak vezető szerepet biztosítottak. Kassi vagy Cossi néven elfoglalták a Tigris és Eufrátesz alsó szakaszát (Szumért) és ott ötszáz évig, Kr. e. kb. 1150-ig ők uralkodtak. Egy másik tömegük a Oxus folyó völgyébe leereszkedve, a Kaspi- tóig terjedő vidéket lepte el. Egy harmadik águk pedig elkalandozott a Nílus deltájába s ott okozott zavart.

 

 Az indiai és ázsiai kusok e vízözönszerű előnyomulása éppen elég beszédes jel lehetett arra, hogy az egyiptomi magyarok is megértsék, sorsfordulóhoz érkeztek. Talán még azt is számba vehették, hogy a nagy népmozgást a Magas Ázsiában (Haute Asie) lakó türk emberfajta indította el, amely régi lakóhelyét a Gobi- sivatag újabb kiterjedése miatt nagy tömegekben elhagyta és maga előtt űzte a füves területek korábbi népességét. Szerintünk e megbomlott világegyensúly részbeni vagy egészbeni felismerése késztethette az egyiptomi fáraókat arra, hogy sorsuk felől nagyobb távlatokban gondolkodjanak és bizonyos katonai lépéseket tegyenek a várható események megelőzésére.

 

De bármi lehetett is cselekedetük igazi rugója, tény az, hogy a szabadon maradt Kusföld elfoglalásával délen, Kánaán és Szíria birtokbavételével pedig északon is ura lettek az országuk határai előtt fekvő stratégiai terepeknek és így a jövendő küzdelmeket nem az anyaország területén kellett megvívniuk.

 

E határokon túli hódítások, mint a későbbi események igazolták, helyesnek bizonyultak, mert Egyiptom létét ezer esztendővel meghosszabbították és lehetővé tették, hogy az ország népének jelentős része időben elköltözzék más területekre és így a pusztulásból megmeneküljön.

 

Az új politikai elgondolás megfogalmazása és kivitelezése a 18. dinasztia királyainak az érdeme, akik a történelemben igazi politikai géniuszokként mutatkoztak be. A déli operációt Kr. e. kb. 1525-ben I. Tudómása hajtotta végre, aki a negyedik kőtorlaszig terjesztette ki uralmát. Röviddel utóbb III. Tudómása katonái már az Est- Bora és a Setét folyónál álltak, amivel az egész Kusföld Egyiptom uralma alá került. A háború gyors lefolyású volt és mindenütt a magyarok győzelmével végződött, akik az akkori haditudomány és haditechnika szabályai szerint harcoltak a jórészben még botokkal és kőszerszámokkal felszerelt, fegyelmezetlen kusokkal szemben. Ezek az újabban megszerzett déli területek körülbelül hatszáz évig maradtak közvetlen egyiptomi igazgatás alatt, szintén a Kr. e. 945. esztendeig, amikor a Kusföld Egyiptomtól elszakadt és független országgá lett.

 

Miként a 12, dinasztia, hódító királyai, akként I. Tudómása (az egyiptológusok Tuthmese) is arra törekedett, hogy szerzeményét állandó jellegű intézményekkel kapcsolja birodalma törzsterületéhez. Ez irányú szorgoskodásának legfontosabb rendelkezése a thébai Amén- papok jelentős részének Napatába (Napotthonba) való áttelepítése volt és az egész meghódított területnek a thébai egyházba való szerves beépítése.

 Következő oldalon folytatjuk...

2012-01-23.

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható művei. Képek az internet szabadon bemutatható képei.) A jelek hangzós átírásai szabadon bemutathatók a honlapra való hivatkozással.)

Ajánló: 34, I Thotmesz fáraó magyar szövege (katt).