Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


40,A hunok története, összefoglalás

 

A hunok története, összefoglalás

A Magyarságtudományi Intézet honlapján ingyenesen letölthető és olvasható őstörténeti kutatásokból ez egy összefoglalás. A képek hun sírokból előkerült leletek, a világ minden tájáról.

 

hun-0.jpg

 

 Az aláhúzottra kattintva egy TV műsor első 5 percét megnézhetik.  2011-11-28-án volt adásban. az ének után szintén fontos dolgokat ismerhetünk meg.

 

 KIK A HUNOK? a,
Politikai szerepük. - Általános tudományos nézet szerint a hunok fellépését közvetlenül megelőző időben, időszámításunk negyedik századának közepén, Európában a néprajzi és politikai helyzet nagyjából a következő volt. Körülbelül a későbbi Oroszország és Lengyelország területén szarmata törzsek laktak. Azoktól délre, a Fekete-tenger és Kaspi-tó között a Volga-Don könyök magasságáig hunok éltek. Közép-Európában, a Duna-medencét kivéve, germán törzsek tanyáztak, amelyek Elba-vidéki támaszpontjaikról kiindulva és a Kárpátok felett keleti irányban elvonulva, a negyedik század közepén elérték legnagyobb kiterjedésüket. Gót néven ismert kevert két részlegük, a vízi gótok és az ostro- gótok elérkeztek a szármaták és a hunok szállásterületeinek szomszédságába és az utóbbiak birtokállományát kezdték csorbítgatni.
A hunok –fő része Kaukázus feletti lakóhelyéről 375 táján felkerekedett és nyugat felé költözött. Hogy mi lehetett e messzemenő következményekkel járó népmozgás közvetlen indító oka, nem tudjuk. Tény azonban, hogy a hun seregek főemberük, Balambér vezérlete alatt a mondott időben az ostri- gótokat legyőzték és szállásterületeiket elfoglalták. E katonai siker a hunokat félelmetes hírbe hozta az egész környéken- A vízi gótok 376-ban félelmükben odahagyták országukat, nagy sietve átkeltek a Dunán és a Római Birodalom területén kerestek menedéket. Így a hunok egyetlen lendülettel elérkeztek a Kárpátok keleti lábaihoz.

 

hun-1.jpg

 

 

Hun leletek, b Sikereiken felbuzdulva hamarosan tovább terjeszkedtek és néhány év leforgása alatt (409-433) birtokba vették az egész Kárpát-medencét. Két hatalmas hun király, Oktár (megh. 430) és Rúga (megh. 434) az új birtokot észak és kelet felé egész az Uralig kikerekítette és központi kormányát a mai Magyarország területén, a Tisza-Maros összefolyása táján állította fel. Ezzel egy új és hatalmas hun birodalom alakult ki, amit Attila az Atlanti Óceán felé igyekezett tovább bővíteni és csak kevésen múlt, hogy a Római Birodalmat is meg nem hódította.

 

Ha ugyanis 451-ben a franciaországi Troyes mellett a maoriatomi csatamezőn (Catalaunum) döntő győzelmet arat, egész Európát egyesíti.
 Attila király nem sokkal élte túl a Római Birodalommal való mérkőzést, mert 453-ban váratlanul elhunyt. A feljegyzések szerint: "Életét nem ellenséges kéz oltotta ki, se nem alattomos gyilok. Orrvérzés ölte meg annak a násznak éjszakáján, amelyet új feleségével, Ildikóval tartott" . Szerintünk meggyilkolták! A leletet a méregpohárnál bemutattam.

 

hun-3.jpg

 

 

 A trón idősebbik fiát, Ellákot illette volna, de testvérei a birodalom megosztását kérték. Az osztozkodás belső háborúra vezetett és abba a hunok uralma alá került germán törzsek is beavatkoztak. A döntő csata valahol a Dunántúl, az ismeretlen fekvésű Nedao nevű folyónál zajlott le. A csatában Ellák halálát lelte s ezzel a mintegy nyolcvan esztendeig fennállt birodalom szétbomlott, a hunok nagyhatalmi szerepe Európában leáldozott.

 

 c Őshazájuk. - A történettudomány azt tanítja, hogy a hunok Ázsiából eredtek; Ázsia alatt értve Nagy-Ázsia szélsöpörte pusztáit egészen a kínai Nagy Fal szomszédságáig. E feltevést a franciák egykori kínai szakértője, Deguignes fogalmazta meg mintegy kétszáz évvel ezelőtt. Ó a kínai falak előtt tolongó népek között egy, az európai hunokkal azonos nevet viselő népet fedezett fel, amelynek nevét olyan kínai írásjelekkel írták, amiket Hiung-nu alakban írnak át európai betűkkel és a Hun-ni hangcsoporttal ejtenek ki. Ezt a népet - így folytatják - a kínaiak fokozatosan távolabbra űzték szomszédságukból, amíg azok el nem érték Európa keleti széleit, ahonnan aztán maguktól mentek tovább és lettek Nyugat rémei. Az európai és ázsiai hunok között az összefüggés kizárólag a Hunni név azonosságára épül fel, mert az európai hunok ázsiai eredetét okmányszerűen igazolni nem lehet. A kínai fal mellől elűzött hunok ugyanis időszámításunk előtt 35-ben a vizsgálók szemei elől eltűnnek és az Európa felé vezető útvonalon 300 éven keresztül nem történik róluk említés.


Amikor viszont a név a 4. században a Donnál újra felbukkan, annak viselői semmiféle belső-ázsiai hagyományt nem mutatnak fel. A történetírók maguk is bevallják: "Hogy ez az átvonulás Ázsiából Európába hogyan történt. . . arról a források nem beszélnek"

. A középkori források szerint a hunok nem is Ázsiából, hanem Szcítiából, vagyis a Don és Káspi között elterülő vidékről indultak hódító útjukra és éppen ezért leggyakrabban szkíta néven emlegetik őket. Ők lennének a királyi szkíták leszármazói, akik viszont iráni eredetűek voltak. Emlegetik a hunokat cimmeri néven is, azok nevén, akik ugyanazt a Kaukázus feletti térséget birtokolták a szkíták előtt s akik mezopotámiai eredetűek. Alkalomadtán nevezik őket a Herodotos által feljegyzett titokzatos ~Sigunnai~ néven is, ami szintén olyan kifejezés, ami a Régi Keleten fordul elő. Az európai hunok nagy-ázsiai eredete tehát olyan, ami a rendelkezésünkre álló források szerint tarthatatlan. 
Az ázsiai származás ötlete azonban, mint kényelmes megoldás a történettudományban mégis meggyökeresedett olyanféle dogma, mint az indogermán meg a finnugor elmélet: mindenki mondja, de senki sem hiszi. Erre az ingatag alapra építették fel az adatokkal szintén nem támogatott további következtetéseket.

 

hun-4.jpg

 

 

 d A hunok faja és nyelve.
 A hunok faji hovatartozását az ember egymaga nem tudja meghatározni. A hunok halotthamvasztással temetkeztek és így kevés a csontmaradvány, ami nekik tulajdonítható. Tárgyi bizonyítékok hiányában a középkori írók feljegyzéseihez fordulnak azokból következtetik, hogy a hunok legalább részben a mongol fajhoz tartoztak. Ha Ázsiából jöttek, mi más fajhoz is tartozhatnának? A valós az, hogy az 5. századbeli hunok faji jellegéről közvetlen adatok alapján eddig semmi bizonyosat nem tudunk. A vizsgálat nehézségét azzal magyarázzák, hogy a tulajdonképpeni hun elem Attila birodalmában; elenyésző kisebbség lehetett, amely "valósággal eltűnt a rengeteg ind európai, főleg iráni (!) nép hatalmas tömege alatt". Az gondolat, vajon nem éppen ez az iráni eredetű "hatalmas tömeg" volna tulajdonképpeni hun, nem vetődött fel, mert a nagy-ázsiai eredetelméletbe nem illeszthető be. Viszont a hun név korábbi, Kaukázus alatti előfordulásait nem ismerik, ami kalauzolásul szolgálhatna.

 

hun-5.jpg

 


A hunok nyelvét sem tudták megállapítani, mert eddig arra se. találtak perdöntő bizonyítékot, hunoktól eredő írott emléket. A hun nép nyelvére nem is tettek határozott megállapításokat, hanem csak uralkodó nemzetségük nyelvére, amit határozottan töröknek mondanak. Törökből magyarázzák Attila apja Mundiuchus nevét, Attila főfeleségének Kreka, Rekan, Erka nevét és a tőle származó három fiúét: az Ernák, Ellák és Dengezik nevet. Török volna a Hun, Huni, Uni név is ,nép' jelentéssel Nem igen egyeztethető össze ezzel a török felfogással, hogy az uralkodó család három nagy királyának nevét, Rúga, Bléda és Attila nevét mégse a törökből, hanem a germánból (gótból) eredeztetik. Megvizsgálták ránk maradt három hun közszót is, amit idegenek jegyeztek fel. Ezek Kamon, Medos és Strava. Az első árpából erjesztett italt, sört jelent, de ezt a szót nem sikerült a törökből levezetni. A második jelentése ,mézes bor' s magyarázatul megadják szanszkrit (medlu) és kelta (médu) megfelelőjét (a magyar ,mézes' azonban nem szerepel!), de ezt a szót sem tartják török eredetűnek. Ami a harmadik szót illeti, akkor használták, amikor Attilát hívei eltemették és sírjánál nagy evés-ivással ünnepeltek De ezt a szót sem lehetett a törökből levezetni.

 

hun-6.jpg

 

 

Hun leletek, e E sovány és végeredményben nemleges eredmény után meglepődünk a nyelvészek következtetésén, akik így szólnak: "Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy az európai hunok vezetőrétege, de bizonyára maga a hun nép is, török nyelvű volt, illetőleg egyszerűen török volt" (MI MAGYAR NYELVEN ELOLVASTUK A HUN ROVÁSÍRÁST, BIZONYÍTÉKOK AZ EDDIGI KÖZLÉSEKNÉL!)

 

hun-7.jpg

 

 

 f A hunok műveltsége.
A hunok műveltségéről, illetve műveletlenségéről a nyugat-európai krónikások elijesztő képet rajzoltak.
1) A vízi gótokat és az ostri gótokat a történettudomány germán törzseknek tekinti és a német kézikönyvekben javasolt módon nevüket "nyugati" illetve "keleti" gótoknak Értelmezi. E megszokott értelmezés igazságát azonban semmi sem bizonyítja, sőt a körülmények a magyarázat ellen szólnak.

Mivel a vízi gótok valóban nagy vizek mentén, az esti gótok pedig a hunoktól közvetlenül nyugatra, napeste felé laktak, a két nevet magyar értelműnek is tekinthetjük. Kétségesé teszi a gótok kizárólagos germán létét az is, hogy királyaik nevei nem germán, hanem magyar szóelemeket tartalmaznak, köztük híres Úr szavunkat- Legnagyobb királyuk például ER-MAN-AR-IK: Úr mén urak királya nevet viselte. A gótok írni is a Fekete-tenger körül élő magyar nyelvű népektől tanultak meg, akiknek rovásírását átvették és írás művészetük ."Runa" nevét is a magyar "róni" igéből alkották meg. A gótok szimbóluma, a kecske, tipikus dél-mezopotámiai és egyiptomi szimbólum. A gótok kilétét érdemes volna közelebbről is megvizsgálni, mert esetleg meglepő eredményekre jutnánk. Talán magyar vezetésű néppel állunk szemben?

 

hun-8.jpg


A megelőzőleg soha nem tapasztalt tüneményes katonai műveletek, a sorozatos hun sikerek, a Duna-vidék gyors birtokbavétele, a germánok futása, Attila paripáinak az Óceánig való ügetése az egykorú szerzetes írók lelkében szörnyű félelmet gerjesztett. Attilában csak az antikrisztust látták, az Isten ostorát, aki nem is ember, hanem állat. A nyugat-európai népek történeti irodalmában ez az ezerötszáz éves klisé ma is forgalomban van, csupán az egészen hihetetlen vonásokat törölték ki belőle, mint aminő például Attila királynak kutyától való származása. A kép akkor is enyhül, valami kulturális dicsőséget tudnak maguknak kihasítani a nagy király örökségéből.

 

 

hun-9.jpg


A hivatalos magyar történetírók egészen mégsem követik ezt a nyugat- európai szemléletet és Attilával kapcsolatban kiemelik a hunok hősiességét, egyszerűségét és igazmondását. Szóhasználatuk azonban mégis olyan előéletekkel terhelt, amiből Attila végeredményben náluk is a barbárság megtestesítőjeként jelenik meg. Amíg germán törzsek hódításairól szólnak, ilyen szelíd kifejezéseket alkalmaznak: "Előretolták szállásaikat a Fekete tengerig", "Kiterjesztették hatalmukat", "Megszállták...", addig a hunok hasonló műveleteit így írják le: "Rávetették magukat a keleti gótokra... száguldoznak... dúlnak .. fosztogatnak... végigrabolják .. betörnek .. hajléktalanná tesznek sok népet. . . mindenki fut, aki csak tud Isten ostora elől". Történetíróink úgy látszik, elfelejtették, hogy a nemzetközi szótárba ,vandál' szó nem a hunok, hanem a germánok viselt dolgai nyomán került be és nem gondolják meg, hogy a lovas harci technika nem állati dolog, ha ló is szerepel benne, hanem a tudományos hadviselés magasabb foka.

 

 

hun-10.jpg

 

 

 g A hun nép sorsa.
Hová lett a sokmillió hun a Duna-medencéből a a nagyhatalmi állás bukása után? Erre a kérdésre a történetírók a hunok teljes megsemmisülésével válaszolnak. Szerintük ugyanis a zöm az életben maradt Attila-fiúkkal kivonult a Kárpátokon túlra és szétszóródott Volgáig elterülő hatalmas vidékén. Ahol nagyobb részek terelődtek össze, azok egy ideig még megőrizték politikai önállóságukat Kutrig- úr és Utrig-úr nevű fejedelmeik alatt, akik egyéb úr-népek felett is uralkodtak, aminők az onog-úr és sereg-úr. A két Attila-fiú, Dengezik és Ernák is uralkodott egy-egy hun töredék felett, de "nyugtalanságuk" veszélybe sodorta őket: 469-ben Bizánc Dengezik "fejét vette", helyesebben: megölette.

 

hun-11.jpg

 

 

Végül a két Attila-fiú népe is szétszóródott, a helyben maradottakat pedig felszívta az Avar és a Bolgár Birodalom. A Duna-medencéből sokan mentek nyugatra is, bebocsátást kérve a Római Birodalomba, ahol közülük feltűnő sokan magas katonai és politikai állásokba kerültek (tehát mégsem lehettek annyira tudatlanok, ha idegen létükre ilyen tüneményesen érvényesültek a bennszülöttek felett!). Lényeg a történetírók számára. hogy a hunokat kivonultatják a Kárpát-medencéből és eltüntetik a történelem forgatagában-amivel persze a történeti tények ellentétben állnak.
Nagy vonásokban ez az a sok ellentmondást, feltételezést tartalmazó elfogult és lényegében teljesen hamis kép, amit a hunok őshazájáról, fajáról, nyelvéről, műveltségéről és népük sorsáról a jelenlegi történeti kézikönyvekben találunk.

 

hun-12.jpg

 

 

 h KIK A MAGYAROK?
 A magyar őstörténet nyelvészeti alapja. - Magyar őstörténet alatt közmegegyezéssel az Árpádok 9. század végén lezajlott honfoglalása előtti kort értjük. Ez is telítve van bizonytalanságokkal, az ellentmondó elméletek halmazával és soha be nem bizonyított feltételezésekkel. A helyzet magyarázata jórészben itt is ugyanaz" mint a hunok esetében: magyar nyelven írt feljegyzések az Árpádokat megelőző időkből eddig még nem kerültek elő. Más népek tollából eredő ránk vonatkozó feljegyzések is csak a 9. század közepétől állnak rendelkezésünkre és - ugyancsak eddigi tudásunk szerint - a Magyar név is, mint népnév, ismeretlen a 9. század előtt. Elszórt adatokkal sem sikerült az 5. századnál korábbi időkben képet alkotni múltunkról. Ezért, mint hazai kollégáink írják: "A magyar őstörténetet visszafelé csak az 5. századig lehet nyomozni. Azontúl egy tapodtat sem mehetünk előre, elvész szemünk elől minden irányító nyom" (E honlapon eddig bemutatva bizonyítottam, hogy mindez nem igaz, 15000 évre visszamenőleg mutattam be és lejjebb mutatok majd be rovás leleteket, magyar nyelven!).

 

hun-13.jpg


 Ilyen körülmények között, amidőn "az írott történeti adatokból éppen úgy nem várhatjuk, akárcsak a honfoglaláskori régészeti leletekből, hogy őstörténetünk messze évezredeibe vezessenek bennünket", a magyar őstörténet nyomozására - úgy vélik - csak egyetlen lehetőség marad: a magyar nyelv szerkezetét és szókincsét kell összehasonlítani a rokonnépek nyelvével és szókincsével és a Kr. e. időkbe visszanyújtható közös ősi szavak segítségével megrajzolni a régi idők világát. A jelenleg otthon forgalomban lévő hivatalos őstörténet tehát kizárólag a nyelvtudomány megállapításaira felépített következtetések láncolata. Ez egyúttal azt is jelenti, ha mégis találunk magyar nyelvű forrásokat a Kr. előtti időkben, összedől egész őstörténeti elképzelésük.

 

 

hun-14.jpg


 Amidőn hazai nyelvészeink kutatásaikhoz hozzálátnak, az indogermán nyelvészet hatása alatt állva abból az eleve felvett tételből indulnak ki, hogy a magyar nyelv nem lehet ősnyelv (idioma primogenitum). Más szóval a magyar nyelv sem olyan, amely születésétől kezdve kifejlődéséig a maga teremtette eredeti szókinccsel és szerkezettel élne, hanem olyan nyelv, amely egy más, már korábban meglévő, de ma már kihalt ősnyelvből átvett örökséggel indult útjára, amit maga továbbfejlesztett, újabb és újabb kölcsönökkel gyarapítva. Zsirai Miklós, a magyar nyelv nemrég elhányt főideológusa a tételt így fogalmazta meg: "Eleve valószínű, hogy.., a magyar sem holmi idioma primogenitum, a magyar is valamilyen ősi nyelvegység felbomlásából keletkezett" . 
 Második tételükként megállapítják, hogy. a magyar nyelv szerkezete és szókincse úgynevezett finnugor nyelvek szerkezetével és szókincsével áll rokonságban. Ez tökéletesen igaz. Csakhogy a finnugor nyelvészek ezen a rokonságon kívül más közeli rokonságot nem ismernek el. A rokonságot következő nyelvekre korlátozzák: 1. magyar, manysi (más néven vogul) hanti (ostiak) - együttesen ,ugor' nyelvek, ezek lennének legközelebbi nyelvrokonaink; 2. udmurt (vótiak), komi (zürjén), erza és moksa (mordvin), mari (cseremisz), szame (lapp), szuomi (finn), esti (észt), karjalai együttesen a ,permi ág' nyelvei és 3. egészen távoli rokon a szamojéd nyelv. E megállapításhoz ezt a következtetést fűzik: "... eszerint a magyart... a finnugor nyelvrendszer, a finnugor nyelvcsalád tagjának, finn-ugor nyelvnek kell tekinteni".

 

 

hun-15.jpg


A nem hivatalos iskolához tartozó nyelvészek azonban észrevették, hogy a magyar nyelv a török nyelvekkel is igen közeli rokonságban áll, sőt ezenkívül egyes ókori nyelvek is, mint például a mezopotámiai szumér, vele nagyon közeli - a finnugornál erősebb - rokonságban állnak. Ezért ,finnugor' elnevezés nem kielégítő, nem találó és nem is tartható fenn jogosan. Továbbmenőleg, ha a magyar nyelv valóban ennyire régi, régibb mint a finnugor nyelv, akkor mégiscsak idioma primogenitum lehet, miből örököltek a finnugor népek, török népek és mások is! Vagyis helyesen nem ,finnugor' nyelvekről kellene beszélnünk, hanem ,magyar' nyelvekről, melyek eredeti formáját egyedül mi, mai magyarok tartottuk fenn, akik az ősi nevet is viseljük és a rokonnyelvek a mi nyelvünk leszármazói.

 

 

hun-16.jpg

 

 

Hun leletek, i Ha a magyar nyelv valóban ennyire régi, régibb, mint a finnugor nyelv, akkor mégiscsak idioma primogenitum lehet, miből örököltek a finnugor népek, török népek és mások is! Vagyis helyesen nem , finnugor' nyelvekről kellene beszélnünk, hanem ,magyar' nyelvekről, melyek eredeti formáját egyedül mi, mai magyarok tartottuk fenn, akik az ősi nevet is viseljük és a rokonnyelvek a mi nyelvünk leszármazói.
Ez már egészen más dolog s olyan mélyrehatóan különbözik a mai hivatalos felfogástól, hogy azt a finnugor nyelvészek egyelőre elutasítják. Mivel a finnugor nyelvészek a magyar nyelvet nem ősnyelvnek, hanem leszármazott nyelvnek tekintik és mivel szerintük a magyar nyelv beszélői "Európába csak a 9. század végén érkeztek, azért így okoskodnak a továbbiakban: ha a mi nyelvünkben valami közös az indogermán, török vagy más nyelvekkel, ez csak úgy magyarázható, hogy ezeket az elemeket e már régebben Európában lakó népek nyelvéből a magyar vette át. Ez a kölcsönzés a törökből, germánból, szlávból, latinból, irániból, a finnugor elmélet további fontos tartóoszlopa, szerves része és kiegészítő tétele, nélküle az egész teória nem tartható fenn. De mi fog történni ezzel a kölcsönzési elmélettel, ha kiderül, hogy magyarok Európában már Krisztus előtti évezredekben is laktak, tehát előbb, mint a megnevezett népek? Ez esetben a logika szabálya szerint az következik, hogy a kölcsönzés fordított irányban történt.

 

hun-17.jpg


A magyar ősműveltség és őshaza finnugor elképzelésben.
 A magyar ősműveltséget a finnugor nyelvészek a következő módon rajzolták meg. Ha a magyarok az őshazában még a közös ,finnugor' nyelvet beszélték, egyszerűen meg kell keresni azokat a közös finnugor szavakat, amelyek a rokonnyelvekben ma is megtalálhatók és az így talált ősi közös szókincs fogja tükrözni a kérdéses műveltséget. A módszer kétségtelenül jó eredményre vezetne, ha a kiindulópont igaz volna, vagyis ha a rokonság csak az ugor és permi ágra korlátozódna és nem tartozna abba bele például a mezopotámiai szumér ág sem. Az az ősműveltség, amit ezen a módon találtak, egy egészen civilizálatlan népséget, minden magasabb kötelék nélkül élő embercsoportokat, szanaszét kóborló bandákat tüntet fel, amelyek termelő tevékenységet nem folytattak, nem ismerték a földművelést és nem volt állattenyésztésük sem, hanem csupán parazita életet éltek: halásztak, vadásztak és a természet önmagától nyújtott javait gyűjtögették, ahogy ők mondják "a vadság felső fokán éltek" .

 

 

hun-18.jpg


 Ez a megállapítás annyira nem illik a későbbi láncszemekbe, hogy eredményükön maguk a finnugor nyelvészek is meglepődtek. Más céhbeliek a közös, vagyis finnugor alapszavak közé sorolják az ilyeneket is, mint Ház, Fal, Ágy, Kenyér, amelyek vitathatatlanul kultúrszavak, helyben lakást, mezőgazdálkodást és nem kóborlást tételeznek fel. Ezért a vadságra vonatkozó megállapításukhoz ezt a kiegészítést fűzik: ,,A kutatás ezen a téren még közel sem mondta ki az utolsó szót". Vajon mi lesz a finnugor elmélet utolsó szava, ha kiderül, hogy elődeink már a feltételezett finnugor ősnyelv előtt is magyarul beszéltek és nemcsak a ház szót, hanem a palotát is ismerték, öntöző csatornákat építettek, függő kertekben pihentek és ma is jól érthető magyar nyelven készítették írásos feljegyzéseiket?
A finnugor alapnyelvet beszélők közös társadalmából - így folytatódik elméletük - az ugor csoport (magyar, manysi, hanti) időszámításunk előtt 2500 vagy 2000 táján kivált és ezer vagy ezerötszáz évvel utóbb, vagy talán kétezer évvel utóbb (itt teljes a bizonytalanság), úgy Krisztus születése táján, a magyar ág megkezdte külön életét. Szerintük tehát "A magyar nyelv önálló, külön életéről csak attól az időtől kezdve beszélhetünk, amikor legközelebbi rokonaitól... is elvált". Eszerint magyar nyelven írt szöveg legkorábban csak Kr. születése után volna lehetséges, de az időszámítást megelőző időkből nem. 
 A magyar őshaza földrajzi helyére és onnan a Duna-medencébe való vándorlásra szintén nyelvi mozzanatokból következtettek. A magyarok legkorábbi lakóhelye az a terület volt, ahol a rokonnépekkel még együtt éltek és a finnugor közös nyelvet beszélték. Meg kell tehát csak keresni a rokonnépek nyelvében a közös növény- és állatneveket s ahol azok ma találhatók, ott volt az őshaza. Ezt a helyet ilyen módon az erdők zónájában találták meg, az Ural hegység és a Bjelaja folyó között fekvő aránylag kis területen, s a megállapítást a nyelvészek általánosan elfogadták. Újabban azonban ezt a területet már nem őshaza néven emlegetik, hanem csak olyannak, ahol az alapnyelvet beszélők utoljára még együtt éltek. Mert hogy megelőzőleg hol laktak, nem tudni! "Ez idő szerint nem tudunk állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szétvándorlásuk előtti hosszú évezredek alatt (Kr. e. 8000-Kr. e. 2000) a finnugor nyelvű népek mikor, hol fordultak meg és hogyan, milyen elemekből integrálódtak." A finnugorok korábbi közös lakóhelyeit a legkülönbözőbb tájakon keresték, de "a tanítások túlnyomó többsége igazolatlan, igazolhatatlan feltevés, jámbor ötlet".
 A nyelvészek által kijelölt őshaza, vagy az "utolsó közös finnugor lakóhely" földrajzi fekvését több meggondolás kétségessé teszi. A mai magyar nyelvben ugyanis éppen az erdős övezetre utaló finnugor alapszavak hiányoznak: a farkahun-4.jpg/ptext-pictures, szarvas, medve, rénszarvas, cirbolyafenyő finnugor megfelelői. Sőt még a legfontosabb idevágó fogalmat, az ,erdő' fogalmát fedő szó sem azonos a vonatkozó finnugor szóval. Ezenfelül az egész növényföldrajzi és állatföldrajzi elemzés csak akkor volna /p /pelfogadható, ha a szóban forgó növények és állatok két, három vagy négyezer évvel ezelőtt is ugyanazon a területen éltek volna, ahol ma találjuk őket. Ez azonban nem valószínű, mert időközben lényeges klímaváltozások történtek és azzal párhuzamosan a növények és állatok életsávja északra tolódott. Az őshaza földrajzi helye tehát a finnugor elmélet keretén belül is bizonytalan és a körülmények délebbre fekvő területre utalnak.

 

 

hun-19.jpg


A feltételezett Ural- vidéki őshazából a Duna-medencébe való vándorlást a következő módon képzelik el. Az őshazából az ugor ág, tehát benne a jövendő magyarság is, Kr. e. 1000 táján, vagy talán Krisztus születése táján kivált és kelet felé indult. Átkelt az Ural- hegység másik oldalára, majd onnan is tovább ment Szibériába, a Tobol és Isim sík vidékére, vagy talán még ennél is messzebb, befelé Ázsiába. Ez újabb lakóhelyeiken ax iráni, tehát a Kaukázus és Kaspi alatti kultúrkör legészakibb kisugárzó övezetével lettek határosak és az iráni befolyás hatására addigi gyűjtögető életmódjukat elhagyták és áttértek a lovas és nomád életforma egy szerényebb formájára. Ezután következett a sorsdöntő esemény: "Kr. utáni 5. században kelet felől egy nyugati irányba előretörő török népvándorlás zúdul az akkor már lovas nomád magyarság nyugat-szibériai, Tobol- Isim vidéki szállásaira. A magyarság csatlakozik az új hazát kereső török népekhez s ettől kezdve csaknem ötszáz esztendeig, egészen a honfoglalásig, török szövetségben és szomszédságban él. Törökök között, szövetségükben vagy nyomásukra, - vonul az Uraltál a Kaukázushoz, onnan pedig Levédián és Etelközön keresztül a mai hazába". 

hun-20.jpg

 

 

 j Ezt a Szibériából Kaukázushoz történt levonulást 250-300 török eredetűnek nyilvánított szó kölcsönvételéből következtetik úgy, hogy a kölcsönözést a feltételezett vándorútra helyezik.

Az ekkor kölcsönvett szavak között említik mint a legfontosabbat népünk Hungár nevét is. Ez a név törökül "tíz nyíl", de alatta tíz törzs volna értendő.

A szó török alakja Onog- úr, de ezt a török nevet mégsem törökök ruházták volna a magyarokra, hanem a törökül egyáltalán nem beszélő szlávok (!?)~

 Bármilyen furcsa ezt a megállapítást hallanunk, de így olvassuk a szakmunkákban.

E törökből kölcsönözött szavak nagy részéről azonban Vámbéry Ármin kimutatta,

hogy olyan hangalakban szerepelnek a magyar nyelvben, amely azok eredetét sokkal régibb időkbe helyezi,

mint a török nyelv kialakulása;

vagyis Vámbéry szerint nem török szavak és nem is használhatók az útvonal igazolására.

Sőt, maga az Onog- úr név sem török eredetű.

A nyelvészeti érvek tehát semmi támpontot sem nyújtanak a

feltételezett Szibériából Kaukázushoz történt levonulásra.

 

hun-21.jpg


A levonulásra vonatkozólag egykorú írott szöveg sincs és arra sehol semmiféle utalást nem találtak. Az elmélet felállítói maguk mondják, hogy a levonulás, ha ilyen egyáltalán volt, "meg nem határozható útvonalon történt"; az útvonalra vonatkozólag, amelyen ez a népvándorlás lezajlott, nincs adatunk," és "hogy a magyarság Nyugat-Szibériából történt elvándorlása után a Kaukázushoz vonult, s hogy a 800-as évek elejéig ott a marad, azt történeti feljegyzésekkel igazolni nem tudjuk". Ez az Ázsiából való levonulás tehát pontosan olyan légből kapott, mint a hunok hasonló ázsiai levonulása. Az elmélet mellett mégis kitartanak. Az átlagos olvasó, akinek nincs ideje a szakkönyveket végigböngészni, ezekről a nehézségekről nem sokat tud.

A nagyközönségnek az őstörténeti kutatások végeredményét mint történetileg bebizonyított dolgot adják elő, határozott fogalmazásban, így összegezve:
 ,,A magyarság eredete szerint sem nem mongol, sem nem árja nép, hanem az Európa északkeletén kialakult finn- ugorságnak egyik életerős, friss hajtása. A magyarság önálló, külön életét Kr. előtt 1000 táján kezdi meg az Ural- hegység európai oldalán. Az első urálinak nevezett őshazában kb. ezerötszáz esztendőt tölt el. Itteni életének utolsó szakában átkerült az ezen a részen könnyen járható Urál- hegység keleti oldalára, ott elhagyva régebbi, erdőlakó, gyűjtögető életmódját, áttér a lovas- nomád életmódnak nyugat- szibériai szerényebb formájára".

 

 

hun-22.jpg


 Ezután következik az ismertetett levonulás. Miután őseinket a törökök megtanították a magasabb kultúrára és a lovas tudomány alkalmazására, egyetlen rohammal birtokba vették a Kárpátok medencéjét. Itt is török néptöredékeket találtak, de főleg nagy tömegű szlávságot, akikre rátelepedtek. Ezektől állítólag megint sokat kölcsönöztek, különösen a szlávoktól, akiktől a földművelés és a keresztény vallás szókincsét szinte teljesen átvették; a szlávoktól kölcsönvett szavak etimológiai szótára két vaskos kötetre terjed. De kölcsönöztünk nemcsak irániaktól, törököktől. szlávoktól, hanem minden más néptől is, akikkel csak érintkezésbe kerültünk, jelesül a németektől és a latinoktól. Hála ennek a nagy adósságnak, Szent István királyunk alatt végre felemelkedtünk az általános európai színvonalra. Idegenek, akik a finnugor nyelvészek megállapításait elolvasták, azok alapján a magyarokat Európába betolakodott barbár népnek tartják és így szólnak róluk: "Ami a magyar népet illeti, az sok szláv, német, latin kölcsönszavat csatolt azokhoz a kölcsönszavakhoz, amelyeket megelőzőleg a törökből merített, úgyhogy szótárának jelentős része idegen". 
Hogy miként egyeztethető össze ezzel az óriási mértékű kölcsönzéssel az a másik közismert nyelvészeti megállapítás, amely szerint szókincsünket feltűnő nagy terjedelemben használó három nagy költőnk, Tompa Mihály, Arany János és Petőfi Sándor több mint 90 százalékban ősi finnugor (!) szavakat használ, - nehéz felfogni.
A finnugor őstörténeti felfogás ma már otthon is elszigetelődött és a rokontudományok, elsősorban a régészet, kezdik ostromolni. Hazai régészeink korábban nagy készséget mutattak arra, hogy a finnugor nyelvészek által kidolgozott magyar őstörténetet alátámasszák.

 

 

hun-23.jpg


 László Gyula azonban, aki az idevágó munkásságot újabban bámulatos részletességgel és nagy irodalmi körültekintéssel újra összefoglalta, kénytelen volt vizsgálatát nemleges válasszal lezárni. Szerinte a régészet nem igazolja a finnugor alapozású őstörténeti elméletet.

László Gyula tapintatosan így szól:
 "Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy e leletekkel egyelőre nem tudjuk még nyomról-nyomra követni azt az utat, amelyet a magyar nép a nyelvtudomány és történelemkutatás eredményei szerint nyugat-szibériai őshazájából mai hazánkig megtett. Azok a leletek, amelyeket már kétségtelenül a honfoglaló magyarságtól származtathatunk, nem vezetnek minket messzebb a 9. századnál, területileg pedig Lebedián túl". 
 Ami pedig a Kunda-Sigir műveltséget illeti, amelynek elterjedése nagyjából fedi a finnugor népek későbbi szálláshelyeit, László Gyula arra a meglepő eredményre jut, hogy ez a műveltség eredetileg délről, Dél- Uralból felfelé, Közép- Uralba, s onnan kettéágazva a Baltikum felé és Kelet-Szibériába terjedt, tehát éppen ellenkező irányban, mint amerre őseink a feltételezés szerint mentek volna. A régészeti anyag etnográfiai elemzéséből pedig az a benyomás szűrhető le, hogy a magyarság úgynevezett törökös vezetőrétege mégsem egészen törökös jellegű. Nemde furcsa ezek után a finnugor nyelvészektől azt olvasni, hogy "a régészeti kutatások eddigi eredményei nemcsak, hogy nem ellenkeznek a nyelvészeti paleontológia megállapításaival, hanem határozottan megerősítik azokat".


De nemcsak a régészet nem támogatja a finnugor alapú őshaza és vándorlás elméletét, hanem a magyar mitológiai kutatás sem, amennyiben ilyen van. Ennek a tudománynak emlékei nem Szibériára utalnak, hanem kifejezetten a Régi Keletre: Irán, Mezopotámia, Egyiptom, Szíria és Kisázsia területére és a régi napvallás emlékeit tükrözik. Amit a sámánkodásra vonatkozólag Diószegi Vilmos Szibériában talált, csak halvány fénye annak a hatalmas vallási komplexumnak; ami az ókorban teljes pompájában virágzott a Régi Keleten s amiről Magyarországon is sokkal bővebb anyaggal rendelkezünk.

A szibériai eredmény olyan sovány, hogy a sámánkodás kiinduló pontjának Szibéria nem tekinthető. Téves a sámánkodást északi hisztériának nevezni és a hideggel magyarázni annak eredetét, mintegy ezzel Szibériához kötve a jelenséget, ha ez a foglalkozás a meleg éghajlat alatt a Régi Keleten is megvolt.

 

 

 

hun-24.jpg

 

 


Nem támogatja a finnugor elméletet a középkori magyar történeti irodalom sem, a geszták és krónikák, amelyek szerint az őshaza nem Ural- Szibériában, hanem a Régi Keleten volt.
 Éppen ezért a finnugor tudósok a geszták és krónikák híradásait tévesnek jelentik ki és elutasítják: "A magyar irodalom egyhangúan elutasítja a krónikákban hagyományozott magyar őseredetet".

Különösen Kézai Simon mester 1282-1285 táján készült gesztáját és leszármazóit mellőzik, amelyek a magyarok őshazáját Babilon táján, a Vörös-tenger partvidékén és Memfisz körül emlegetik és a hunokat a magyarokkal azonos nyelvű népnek tartják. Kézai váltig ismétli, hogy a hunok magyarok (Huni sive Hungari), hogy a magyarok egyik ága már jóval Árpád előtt beköltözött a Duna- medencébe és ott országot alkotott, Attila pedig a legnagyobb magyar király volt, továbbá hogy Árpáddal tulajdonképpen a hun-magyarok kiköltözött része jött vissza.

Az Anonymus-csoporthoz tartozó elbeszélő források is szólnak hun-magyar testvériségről, de azt - Árpád dicsőségét kívánva megírni nem részletezik, csupán annyit mondanak, hogy Árpád Attila nemzetségéből származott. Anonymust, aki 1196-1203 táján készítette gesztáját, szembeállítják Kézaival és céljuk érdekében félremagyarázzák. Azt az útvonalat, amelyen Anonymus Árpádékat vezeti, kelet felé megnyújtják ' s vele próbálják igazolni az ural- szibériai őshazát. Pedig Anonymus mindig csak a kaukázusi őshazáról, a Don-Volga közti Szcítiáról beszél, és egyetlen szóval sem említi, hogy a magyarok valaha is az Uralban, vagy pláne azon is túl, Szibériában laktak volna.


 E helyütt nem foglalkozunk azoknak a nyelvészeknek eredményeivel, akik nem a finnugor iskolához tartoznak. Csak éppen megemlítjük, hogy az ő újabb kutatásaik romhalmazzá döntik a finnugor elmélet minden tartóoszlopát és súlyos szemrehányást tartalmaznak a finnugor szakértők erőszakoskodásaival szemben, akik a magyarság őstörténetét kiárusították, legdrágább kincsünket, a magyar nyelvet szétosztogatták boldognak és boldogtalannak. A finnugor elmélet tanárai és tudósai ezeket az észrevételeket és az újabb munkákat komolyan szóra sem érdemesítik és mérhetetlen gőggel és gúnnyal lesodorják íróasztalukról. A finnugor szakemberek szerint ezek az alkalmatlankodó kutatók ,,romantikus lelkű megszállottak", akik azzal áltatják magukat és másokat, hogy a magyar a világ legősibb nyelve és hogy ősapáink Ádám-Éváig visszamenőleg ezen a nyelven beszéltek, szerintük ez "nevetséges álláspont", úgyszintén nevetséges "a valamivel tudományosabb álarcot öltő, de egyértelműen nacionalista-soviniszta turáni gondolat" is. Amit az új megoldást keresgélők írnak, a finnugor ideológusok szerint csak zavaros, naiv, reakciós és "fasiszta" dolog ! (Értjük a félrevezetést?)


 A finnugor tudósok elszigeteltségükben elvesztették idegeik feletti uralmukat és utolsó érvként politikai befolyásukat veszik igénybe, hogy ellenfeleiket elhallgatásra bírják. Aki erről bővebb felvilágosítást óhajt, nézze meg az "Őstörténeti csodabogarak" címet viselő előadásukat.


A hazai magyar őstörténet hivatalos elméletének gyenge pontjait, ellentmondásait, mellőzéseit és teljes elszigeteltségét szándékosan emeltük ki. Ezzel érzékeltetni kívántuk, hogy a magyar őstörténet finnugor formája, akárcsak a hun történet, távolról sincs tudományosan megalapozva és hogy a forgalomban levő elképzelések légüres térben lebegnek. Ha tehát a következő fejezetekben forrásaink alapján a finnugor tanítással ellenkező felfogást fejtegetünk, azt nagyon is időszerűnek és szükségesnek kell tekintenünk.
"Az őshaza fogalom a nemzetközi irodalomban is elég bizonytalan. Akik a szót öntudatosan használják, vele általában azt a területet jelölik, amelyen a nép nemzetté alakulása lejátszódik, vagyis a törzseket először foglalták keretbe és a neolitikus kultúra felvétele után a helyhez kötöttség bekövetkezett. Ezt a folyamatot rendszeres írásbeli tevékenység szokta kísérni. Az őshaza előtt kinyomozható lakóhely a "szülőhaza".

 

 

hun-25.jpg

 

 k BESZÉLHETÜNK-E HUN-MAGYAR TESTVÉRISÉGRŐL?
A hun történet és a magyar őstörténet finnugor fogalmazásának felvázolása azért is szükséges volt, hogy megértsük, miért utasítják el a szóban forgó magyar tudósok a hun-magyar testvériség gondolatát olyan mereven. Ha tudniillik, úgy találták, hogy
1.A hunok őshazája, Belső Ázsiában, a kínai Nagy Fal előterében volt, a magyaroké pedig az Ural vidéken,
2. ha a hunok törökül beszéltek, a magyarok pedig magyarul,
3. ha a hunok a mongol fajhoz tartoztak, a magyarok pedig a finnugor fajhoz,
 4. ha a hun nép már teljesen elpusztult, amikor a magyarok a kaukázusi térségben megjelentek, - akkor kénytelenek azt mondani, hogy a hun-magyar testvériség a mesék világába tartozik. A krónikák magyar-hun viszonyra vonatkozó híradásait legújabban átvizsgáló tudósok például ebben összegezik álláspontjukat: "Valószínűnek kell tartanunk, hogy a külföldi (és magyarországi) hun-magyar kapcsolat hite általában ténybeli alap nélkül, tudós kitalálás következtében keletkezett" és "a magyarságnak semmi köze sincs a hunokhoz s a magyar-hun rokonság gondolata tudós kitalálás", amit "tudományosan nem lehet bizonyítani".

 

hun-26.jpg


 Tovább is mennek és tilalmazni akarják, hogy a hun-magyar testvériség kérdését egyáltalában feszegessék. Az ilyesmi szerintük "politikailag irreális rajongásra, álmodozásra ad alkalmat, el kell tehát vetni már csak azért is, nehogy ellenségeinknek okot szolgáltassunk, hogy ázsiai barbároknak bélyegezzenek bennünket". A hunoknak az angolszász és latin világban igen rossz emlékük maradt fenn, "ezért jól teszi a hazája hírnevét féltő magyar, ha nyugati ember előtt nem dicsekszik Attila ősapjával és a hun-magyar atyafisággal, meg szoborba öntött Attila-kultuszunkkal". 
 Íme tehát azok, akik magyar szótárt kiárusították; történelmünk legfényesebb lapjait kitépték olvasókönyveinkből, most nemzeti leckét akarnak adni és az idevágó tudományos erőfeszítéseket "pogánykodásnak" nevezik. 
Úgy látszik azonban, csak a finnugor elmélet magyar híveinek vannak gátlásaik Attila örökségével kapcsolatban. Germán történészek és nyelvészek minden hun- szidalmuk ellenére boldogan veszik ki a hun örökségből mindazt, amit maguk számára értékesíteni tudnak, kezdve a Nibelungenliedtől és mondáktól. Ugyanígy a skandinávok és a szlávok sem tartják különösképpen szégyellni való dolognak rámutatni arra, hogy ők a harcos hun nép tekintélyes részét fajtájukba felszívták és még azt is megkockáztatják, hogy a hunok nyelve éppen szláv lehetett. A barbár jelzőtől is csak mi félünk, de nem a germánok, akik a vandálokat éppúgy számon tartják atyafiságuk között, mint a franciák a kelta barbárokat.

 

hun-27.jpg


A franciák szerint mai nyelvük nem egyéb, mint a kelták által kerékbetört latin. Az olaszok is büszkék etruszk összetevőjükre, bármennyire erkölcsteleneknek bélyegezték. is azokat a latinok, és a britek, írek sem rejtik véka alá trójai eleiket. Egyszóval. Nyugat-Európának éppúgy megvannak az ókori világhoz kapcsolódó népi és kulturális mozzanatai, mint minekünk. Így a logikusan gondolkodó ember valami rejtett hátsó gondolat feltételezése nélkül nehezen érti meg, mért éppen nekünk kellene szégyenkeznünk, hogy a "világ urához" (imperator mundi) több kapcsolatunk van, mint nekik?
Miféle pogánykodás és miféle bűn vagy szégyen lenne, ha kiderülne Attiláról, hogy a latinon kívül történetesen magyarul beszélt, sőt az volt az anyanyelve? Van valami igazság abban, amit Gárdonyi Géza jó megérzéssel úgy fogalmazott meg, hogy a finnugor szakértők működése Magyarországon valóságos szellemi tatárjárás volt.

 

 

 

hun-28.jpg

 

 l MILYEN NYELVEN BESZÉLTEK A HUNOK?
A hunok nyelve nem lehetett török nyelv. Az a megállapítás, hogy a hunok vezetőrétege, sőt maga a hun nép is török lett volna, két érvre épül fel. Az egyik az a feltételezés, hogy a hunok Belső-Ázsiából jöttek Európába, olyan tájról, ahol akkor török nyelvet beszéltek. Ha a hunok a 10. században éltek volna, megkockáztatható lenne a török nyelvek nagy elterjedtségére hivatkozni, de a hunok idejében, az 5. században és még korábban erről beszélni téves dolog. Az iráni eredetű népek akkor még mélyen benyomultak Ázsia füves pusztáira és a folyók, tavak mentén a Csendes Óceánig ők uralták a kontinenst, mint a szkíták és leszármazóik is. Az irániak nagymérvű eltörökösödése, és így a török nyelv térfoglalása későbbi esemény.

 

hun-29.jpg


A hunok idejében tehát Belső-Ázsiában inkább az iráni nyelv csengéséről beszélhetnénk, ha ugyan az európai hunok ázsiai eredetét egyáltalán komolyan vesszük. A másik érv, amit a hunok török nyelvűsége mellett felhoznak, nem a környezetből levont következtetés, hanem direkt érv: Attila családjában használt négy vagy öt személynévnek török az etimológiája, vagy helyesebben törökös a hangzása. Ezeket a törökös hangzású hun személyneveket azonban nem hun szövegekből veszik, hanem idegen ajkú emberek idegen írásrendszerrel készített feljegyzéseiből, ahol a nevek szükségszerűen torzított formában maradtak fenn, - jegyzik meg a török származtatás bírálói.

 

 

hun-30.jpg

 

Példaképül hivatkoznak itt Attila hites feleségének Aryk Kan nevére, ami törökül, tiszta fejedelem' jelentésű. Ezt a nevet Priskos kéziratainak másolataiból betűzték így ki. S miután török jellegét és török értelmét, határozottan' megállapították, előkerült az eredeti Priskos-kézirat, ahol a név nem Aryk Kan, hanem Ereka, Réka alakban szerepel. Ez pedig nemcsak nem teszi a török magyarázatot lehetővé, hanem "még az is kizártnak mondható, hogy ez a név török származású lett volna". 
 A nyelvészet alapvető szabálya szerint "hangtörténeti ismeretek nélkül sikeresen nem egyeztethetünk egymással rokon nyelvi szavakat". Noha ez az aranyszabály régóta köztudomású, a török elmélet hívei mégis elmulasztották a szóban forgó néhány személynév hangtörténeti megvizsgálását, úgyhogy következtetéseiket pusztán a nevek törökös csengésére alapították. Emlékeztetnek a bírálók a török nyelv már félszázada ismert jellemző vonására, hogy a török egyes mássalhangzókat nem képes kiejteni, Így a szókezdő L, R, N és sokszor a P hangot sem, viszont ezek a hangok a hun nyelv emlékanyagában előfordulnak. A hunok idejében a törökben a Z hang is ismeretlen volt. Eszerint Attila egyik fiának a Priskos- kéziratban olvasható Deggezik nevét sem lehet török eredetűnek mondani. Végül kiderült az is, hogy az Attila, Ellák, Bléda és Mundiuchus név a török által kiejthetetlen hangcsoportokat tartalmaz. Vagyis mindazokról a nevekről, amelyekkel régebben a hunok törökségét bizonyítgatták, rendre kiderült, hogy a törökből nem magyarázhatók, "sőt e nevek annyira nem törökös jellegűek, hogy azokat török nyelven beszélő emberek az 5. században a bizánci forrásokban ránk maradt alakban kiejteni is képtelenek lettek volna". Eszerint "a hunok nyelvének török voltáról nem beszélhetünk, hanem még az is valószínűtlen, hogy a hunokra vonatkozólag török összetevő megléte egyáltalán feltételezhető volna".

 

hun-31.jpg


 De hogyan is volna fenntartható a nézet, hogy a hunok vezetőrétege, népe s birodalma török vagy török jellegű, amikor ugyanazok a szerzők, akik ezt állítják, más helyen azt írják, hagy "a török elem Attila birodalmában valósággal eltűnt a rengeteg indoeurópai, főleg iráni nép hatalmas tömege alatt". Ne áltassuk magunkat: a hunok nyelve nem lehetett török.

 

 

hun-32.jpg


 A hunok nyelve magyar volt. - Az eddig ismert hun nyelvemlékek nem elegendők arra, hogy azok alapján minden kétséget kizárólag megállapítható volna a hunok nyelve. A ránk maradt feljegyzések és tények összevetése alapján mégis több valószínűséggel állítható, hogy a hunok magyar nyelven beszéltek, mintsem törökül. Ezt már azok a nyelvészek is feltételezték, akik nem fogadták el a hunok belső-ázsiai eredetét, hanem a Kaukázusból léptették őket a történelem színpadára. ők a hunok nyelvét a Kaukázusban dívott nyelvekkel hozták kapcsolatba, ahol a magyar és magyarral rokon nyelvet beszélő népek nagy sokasága élt. Így tett pl. Vivien de Saint Martin és Neumann is, akik a hunok nyelvét finnugor nyelvnek tartották. Ez a nézet magában is elegendő arra, hogy a lehetőséget mérlegeljük.

 

 

hun-33.jpg

 

 

rovás lelet, hun leletek, m

hun-34.jpg

Mit tudunk ehhez hozzátenni?
 Mindenekelőtt azt, hogy a középkori nem-magyar elbeszélő forrásokban a hunok beszédét "oroszlánok bőgésének" nevezik. Ha tehát a hunok eredetét a Kaukázus vidékén meg Iránban keressük, szóval a Régi Kelet területén, akkor az idézett kifejezés sokat mond. A Régi Keleten ugyanis az oroszlán közismert neve Magaru volt. 

Ha tehát a hunok  magaru nyelven beszéltek, ez nyilván a magyar kellett legyen. Fontos érv az is, hogy a hazai elbeszélő források a hunokat és magyarokat kifejezetten egy és ugyanazon népnek mondják és ez a nézet az egész középkoron át uralkodó nézet volt. Ha tehát a két néven szereplő nép egy és ugyanaz, akkor nyelvüknek is azonosnak kell lennie, vagyis a hunok nyelve is magyar volt.

 

 

hun-35.jpg



Van azonban egy másik, szinte tárgyi bizonyíték erejével felérő történelmi tény is. Minden magyar krónika, tartozzék Kézai vagy Anonymus követői közé, határozottan állítja, hogy a székelyek Attila király népe voltak, "a hunok maradványai" (Hunorom residui), akik a birodalom összeomlása után helyben maradtak és megvárták, amíg a többi hunok Árpád vezérlete alatt " újra visszatértek Pannóniába."
A székelyek a visszatérők elé lovagoltak egészen a Ruténföld határáig, velük egyesülten és mindenben együttműködtek az ország újra egyesítése, egy politikai főhatóság alá helyezése érdekében. A források a magyar-székely megbeszélések során tolmácsokról sohasem tesznek említést. Ha tehát a székelyek magyar nyelvűek (semmi nyom sincs arra, hogy valaha is más nyelven beszéltek volna) és ők a hun nép maradványai, logikai kényszerűséggel következik, hogy a hunok maguk is magyarok voltak.
A hunok magyar nyelvűségének további bizonyítéka a rovásírás.

 Ezt az írást a ránk maradt 16.-18. századi feljegyzések egyöntetűen "hun azaz székely írásnak," "hun azaz székely betűknek," a "hun nyelv ábécéjének" nevezik és az ilyesfajta jelekkel írt szövegek mindig magyar nyelvűek Sajnos, Sebestyén Gyula, aki a hun-székely rovásírás emlékeit összegyűjtötte és közzétette, nem talált hun korszakból származó magyar nyelvű rovásszöveget, ami a vitát eldöntötte volna. De ilyent ő nem is keresett, mert a korabeli tudományos légkörben erre semmiféle ösztönzést nem kapott, de annál több elriasztást. Még ma is azt hirdetik a nyelvészek Itthon, hogy ilyen okmányok után kárba veszett fáradozás kutatni, mert "az írott történeti adatokból éppúgy nem várhatjuk, akárcsak honfoglaláskori leleteinkből, hogy őstörténetünk messze évezredeibe vezessenek bennünket". 
 Ami pedig a hunokat közelebbről illeti, ott igazán hiába kereskednénk írások után, hiszen azok analfabéta barbárok voltak és Attilát meg Blédát Ravenna látta el irodai teendőkben jártas írnokokkal. De akármilyen magas fal is zár el bennünket pillanatnyilag a hunok írásától, meg kell kísérelnünk, hogy azon átjussunk, mert csak nem a levegőből vették a középkoriak és későbbiek azt az állítást, hogy a rovásírás betűi hun betűk, az írás hun írás, de mégis magyar nyelvű.

 

 

hun-35.jpg

 

  n A bizonyítékok további halmozására nincs is szükség. Az eddig előadottak minden tekintetben pperdöntő érveket szolgáltattak, úgyhogy a hunok magyar nyelvűségében többé nem kételkedhetünk. Foglaljuk tehát össze, amit fontosnak találunk és megállapításainkban külön is ki akarunk emelni.
 A magyar nyelvre nézve megállapíthatjuk, hogy azt a 4. és 5. században a Kárpát-medencében már széltében-hosszában beszélték és széltében-hosszában írták. Az ez időből származó nyelvemlékek tömérdek szava között egyetlen egy idegen nyelvből eredő szót sem találtunk: se görögöt, se latint, se germánt, de még csak törököt sem, szlávról nem is beszélve. 
 13) Hampel József nagyon helyesen a griffes-indás szimbólummal nyomozta a hunokat a népvándorlás forgatagában. A régészek egy része azonban ma újra kételkedik e módszer helyességében. A mi kutatásaink Hampel József nézetét igazolják. A griffes-indás szimbólumokat szervesen egészítik ki a magyar népek egy másik csoportjának szimbólumai, a madarak (madár: magyar) és oroszlánok (magaru: magyar) meg a tarsolylemezeken látható, madár stilizálások. Ezekről később szólunk.
Minden szó a magyar nyelv hiteles szava, önálló alkotása. A nyelvtani szerkezetet, ragokat és képzőket tökéletesen kiforrt állapotban látjuk, a szórend biztos és határozott, a kifejezések erőteljesek és pontosak. A talált mondatokat a mai magyar ember minden további nélkül, füle első hallatára megérti, nem úgy, mint az óangol, ófrancia meg ó-germán szavakat. Ha ez így van, mert tény, hogy így van, akkor a 4. és 5. századi magyar nyelv mögött sok ezeréves múltnak kell lenni. Ne lepődjünk tehát meg, ha majd a következő fejezetekben egy-két évezreddel még régibb időből eredő írásos emlékeket találunk és azokban is jó magyarsággal szólnak hozzánk eleink.
A magyar népre nézve ezt mondhatjuk: mivel a magyar nyelvet nem idegen, hanem magyar népek beszélték és írták, ezért történeti tényként kell elfogadnunk, hogy magyar néprészek már a jelen időszámítás 4. és 5. századában a Kárpát- medencében éltek, ott államalkotó minőségben szerepeltek, tehát az európai ,,magyar ország" már akkor megvolt. A felmerült adatok egyúttal pontosan utaltak a magyar népek korábbi lakóhelyére, jelesül Iránra, és azt is sejtetik, hogy a Régi Keletről több hullámban és két főirányból érkeztek a Kárpát- medencébe: a kaukázusi kerülővel kelet felől, és a Balkán-félszigeten át dél felől. A beérkezett magyar törzseket legelőször a hun részleg szervezte egységes államba, az hozta létre közöttük a testvérülést s alakította ki a hun-magyar nemzetet.

 

hun-36.jpg


A hun-magyar testvérnép kultúrájára nézve megállapíthatjuk, hogy az bizony magas kultúra volt. Nemcsak írtak és olvastak, nemcsak bámulatos haditudomány birtokában voltak, hanem olyan aranyművesekkel is rendelkeztek, akiknek alkotásaihoz fogható remeket az akkori Európa nyugati tájain hiába keresnénk. A hunok ötletessége és szellemessége, amely a griffes-indás díszítésű népművészet alapjait megvetette, a római és germán népek táborában még ismeretlen volt; azok csak később tanulták meg ezt a stílust. A hunok katonai és politikai képessége olyan tudományos magaslaton állott, ami előtt a maradék Európát halálfélelem fogta el. És e kisebb kultúrájú nyugat-európaiak utódai a mi hun-magyar elődeinket mégis lebarbározták, ázsiai hordáknak nevezték, az emberiség söpredékének. Ezt a hazugságot örökre ki kell irtani a történelemkönyvekből, vagy ha bent hagyjuk, a neveket az igazságnak megfelelően át kell cserélnünk.
Mit kell tehát elvetnünk? Először is azt a tanítást, amely szerint összefüggő nyelvemlékeink csak a 13. század elején kezdődnek és hogy a mi népünk történetére a 9. század előtt semmiféle nyelven nem áll rendelkezésre írott kútfő. Másodszor el kell vetnünk azt a hiedelmet, hogy a hunokhoz a magyaroknak semmi közük és hogy a magyar nép csak a 9. század végén települt volna be a Kárpát- medencébe. Harmadszor, mindenestül együtt el kell vetnünk a finnugor nyelvi rokonságra felépített őshazaelméletet, amely szerint a magyar népek (magyarok, finnek, estiek, stb.) az Uralból meg Szibériából jöttek volna Európába és útközben szedegették volna össze szókincsüket és kultúrájukat, folytonosan másoktól kölcsönözve.

 

 

hun-37.jpg

 

 

Hun leletek, ny A KÁRPÁTI HUNORSZÁG NÉPEINEK FAJI SAJÁTSÁGAI ÉS NÉPNEVEI

EMBERTANI MEGFIGYELÉSEK
 Az őstörténet kutatója az embertan megállapításéiból elsősorban azokat tudja felhasználni, amelyek az egyes nemzetek keretén belül hosszú időn át előforduló embertípusokra vonatkoznak. Ezeket a típusokat a faji ismertetőjelek alapján szokták meghatározni, aminők a bőr színe, a termet nagysága, az orr formája, a szem állása, nagysága és színe, és a koponya alakja felülnézetben. E faji vonások legtöbbjére a csontmaradványokból következtetnek, de felhasználják az egykorú képes ábrázolásokat és az írott forrásokban található feljegyzéseket is. E jellemző vonások bizonyos állandó együttes előfordulása eredményezi az embertípusokat. Az embertan másrészről megállapítja azokat a földrajzi tájakat, ahol egy-egy embertípus bizonyos időben uralkodó jellegű volt, nagy többséget alkotott, és nyomozza más tájakra való szétterjedését. A történész számára az embertípusoknak szétáramlása is hasznos felvilágosítást tartalmaz, mert segítségével deríthető fel a korai időkben lezajlott népvándorlások kiindulópontja, iránya és útvonala. Érdemes tehát és kell az őstörténésznek az embertan segítségét is igénybe venni. 
 De van-e elég embertani lelet arra, hogy ezt a segítséget a magyar nyelvű népek, jelesül a Kárpát-medencebeli hunok és magyarok őstörténeti vizsgálatához a siker reményében igénybe vehessük? A 4. és 5. századból eddig nagyon kevés emberi csontmaradvány került elő, ami a hunoknak volna tulajdonítható. Ők halottaikat előbb máglyán elhamvasztották és csak üszkös maradványaikat temették a földbe. De van használható képanyagunk, és megtaláljuk az írott kútfőkben a hunok testalkatának valamelyes leírását is. Amikor azonban a hunok avar néven a 6. században visszatértek a Kárpát-medencébe és ott több mint 200 éven át (567-796) újra önálló államot alkottak, már nem hamvasztották el halottaikat, hanem mai módra sírokba temették. Ezekből a sírokból tömérdek csontmaradvány került elő. Így a hun csoportra van elégséges embertani ismeretünk. 
Ami a magyarok testi jellemvonásait illeti, erre nézve a 9. és 10. századból eddig mintegy 180 hiteles koponyát és 130 ép csontvázat birtokolunk, az újabb kutatások nyomán további példányokkal bővült. Ismerjük I. Endre, I. László és III. Béla királyunk csontmaradványait is, Piroska-Iréné mozaikképét és Szent László mellszobrát és van a krónikákban külsejükről szóló írásbeli feljegyzés is. A mai magyar nemzet embertípusait pedig elég behatóan ismerjük. Ebben a vonatkozásban is elég tehát az anyag, hogy abból őstörténetünkre bizonyos következtetéseket vonhassunk le. Módszertanilag azt az utat követjük, hogy a mai helyzetből indulunk ki és a mai embertípusokba igyekszünk beilleszteni a hun időkben a Kárpát-medencében lakott népeket.
 A mai magyar nemzetben a legelterjedtebb típust azok alkotják, akik közepes termetűek, zömök testalkatúak, széles arcúak, akiknek az orra tompán végződik, koponyájuk felülnézetben közel áll a kör alakjához, azaz rövid vagy kerek fejűek. Ezek országos arányát az össznépesség 28%-ára teszik. A típust balti vagy urali típusnak keresztelték el. Ezzel a típussal pontosan azonos az avarok embertani képlete. Lipták Pál, aki az összehasonlítást gondos mérlegeléssel elkészítette, nem habozott az egyezésből kínálkozó logikus következtetést levonni, hogy t.i. a mai magyar nemzetnek e 28%-nyi része "valószínűleg az avarkori népességből származik". Lipták Pál gondolatmenetét tovább fűzhetjük. Ha ugyanis az avarok hunok voltak, akkor úgy is fogalmazhatjuk a tételt, hogy a mai magyarság jelentős része, az a bizonyos 28%, hun származású, akiket a hun emlékek tompa orrú állatokkal ábrázoltak és az idegenek is ilyen orrúnak mondtak. 
Mivel a hunokról saját írásaikban azt olvassuk, hogy ők iráni származásúak, a szóban forgó embertípust a vándorlásuk végállomására utaló balti és urali elnevezés helyett nekünk okosabb dolog elő jöveteli helyükre utaló szóval iráni típusnak nevezni. A következőkben mi ezt az elnevezést használjuk.
Az embertan művelői a mai magyar nemzetben megemlékeznek egy második embertípusról is, amely lényegében megegyezik az iráni típussal, úgyhogy azzal majdnem azonosnak vehető. E típus országos átlagát 20%-ban állapították meg. A 4. és 5. századi kárpáti magyar népek közül ebbe a csoportba a hunokkal azonos tájról érkezett iráni szkíták (székelyek) tehetők, akiket a hun okmányok is magukkal azonosnak tekintettek és ugyanazon állattal ábrázoltak, mint saját magukat. Eszerint az iráni típus (a hun és szkíta) leszármazói a magyar nemzet 48%-át alkotják.
14) A koponya alakját a fejindex fejezi ki. Ez az index a felülről nézett koponya szélességének (A) és hosszúságának (B) viszonya, szorozva 100-zal, tehát (A:B) x 100. Három főtípust különböztetnek meg. Ha az index 81 vagy annál magasabb, akkor rövid fejű (brachycephal) típustól beszélnek; ha az index 76 vagy kevesebb, akkor hosszú fejű (dolychocephal) típusról szólnak; ha az index a jelzett két szám között mozog (76-81), akkor középfejűeket (mezocephal) mondanak.
 15) Az avarok hun mivolta (és így magyar nyelvűsége) ma már nem kétséges. Az egykorú források ezt a népet a hunnal azonosnak tekintik és "visszatérő hunoknak" nevezik. Számos ilyen kifejezést is találunk, mint: Huni qui et Avares?, Hunok, akik avaroknak mondatnak. Ilyen értelemben szól a középkori magyar krónikák kiadója: A scriptoribus occidentalibus Avari, vel magis partes Avarorum persaepe Hunni dicuntur. A bizánci kútfák is az Unnoi-val azonosították az avarokat. Az azonosítós nem ok nélkül történt mert az avar birodalom összetevői között döntő szerepet játszottak az egykori hun birodalomnak a Kárpátok külső övezetiébe és a Fekete-tenger környékére került elemei.

 

hun-38.jpg

 

 

Hun leletek, o László Gyula szerint az avarok jelentős része hun volt, nyelvük azonos volt Attila hunjai nyelvével (168 m. 26; László Gyula, A honfoglaló magyar nép élete, 97-100). Görög híradások szerint az avarok négy elemből ötvöződtek. Ezek: UAR (Úr), KHUN (Hun), TARNIAKH (Turániak) és KOTZAGEREK (Kutya urak). Egy más görög forrás szerint az avarok UAR-KHUNI (árja honi) nép. Egy bizánci követ jelenti, hogy ez uarkhuni népet hangyákhoz hasonlítják, szóval Hun-ágak, Hunok. Nem is lehettek az avarok mások, mint magyar nyelvűek, ha hosszú uralmuk, Árpádék bejöveteléig fennmaradt tömegeik ellenére egyetlen egy olyon helynév vagy nyom sem maradt fenn telephelyeiken, amelyet a magyartól eltérő idegen nyelven lehetne értelmezni. Az avarok tehát valóban hunok, és így a hun-avar egyezőség történelmileg egyező tény. 
Az embertan kutatói a mai magyarság harmadik leggyakoribb típusát is közepes termetűnek, de karcsú testalkatúnak mondják, akiknek bőrszíne valamivel sötétebb árnyalatú, mint az iráni típusé, orra pedig gyakran esősen ívelt, hosszú és keskeny, hegyesen végződik, haja enyhén hullámos. Ennek az elegánsabb típusnak országos átlagát 25%-ban állapították meg és turáni, kaukázusi meg feketetengeri névvel szokták emlegetni. A 4. és 5. században a Duna-medencében jelenlévő magyar népágak közül ebbe a csoportba az illeszthető be, amely a rajzos hun emléktárgyon ilyen vékony, hosszú, hajlott orral, madárcsőrrel és madárszárnnyal jelenik meg. Ez utóbbi földrajzi eredő helyét bizonyára délebbi vidéken kell keresnünk, valahol a Vörös-tenger partvidékén. Az iráni hun és szkíta és az egyelőre vörös-tengerinek mondható magyar elemmel együttesen nemzetünk Régi Keletről származó részlege 73%-ra, az átmeneti típusok hozzáadásával 83%-ra tehető.
 A magyarral rokon balti és urali népek faji képlete majdnem ugyanilyen. A mai magyar nemzet tehát lényegében két embertípus, a hun és magyar ötvözetéből keletkezett és ez a kettősség magyarázza meg népdalaink kettős jellegét, kétféle eredethagyományunkat és nemzetünk kétféle nevét is: Hungár és Magyar.


Ha a mai magyar nemzettestet alkotó elemek túlnyomó többsége (szkíták, hunok, magyarok) már a 4. és 5. században a Kárpát-medencében élt, akkor az Árpád vezérrel beérkezett utolsó nagyobb néprészünkről etnikai vonatkozásban nem mondható el, hogy honfoglalást végzett. Amit Árpád és magyarjai tettek, az az országban régóta itt lakó magyar nyelvű törzsek politikai újraegyesítése volt, a régiek történeti jogán és azok hagyományai alapján. Árpád minduntalan és nem is ok nélkül hivatkozott ősére, Attila királyra, aki először hajtotta végre a Kárpát-medence politikai egyesítését és nem ok nélkül mondta, hogy őse országának helyreállítása céljából érkezett. Az a tény viszont, hogy a Kárpát- medencébe érkezett összes néprészek - magyarok, szkíták, hunok, avarok, árpádiak - már megérkezésükkor valamennyien magyarul beszéltek, útközben is magyar írásbeli nyomokat hagytak maguk után, arra mutat, hogy bármely oldalról érkeztek is a Kárpát-medencébe, azt megelőzőleg, az igen régi időkben, valahol már együtt kellett élniük, ahol a közös nyelvet kialakíthatták. Hogy hol lehetett ez a közös őshaza, arra nézve az eddig előbukkant emlékek alapján is tehetünk célzást.
Ez a hely a Fekete-tenger, Kaukázus-hegység és a Kaspi- tó alatt elterülő sávban keresendő, a Régi Keleten, amely a kerek koponyájúak őshazája volt és ahonnan ők a csiszolt kőkortól kezdve szakadatlanul áramlottak Európa felé (16)Hogy a magyar népek őshazája valóban a Régi Keleten kellett legyen, arra a faji sajátságok további vizsgálata meglepő fényt vet. Eddig még senki sem gondolt arra, hogy a magyar nyelvű népek között előforduló fekete embertípust nyomozza és ezt a mozzanatot az őshaza helyének megállapítására használja fel.
Forrásainkban az iráni (szkíta, hun) és vörös tenger menti (magyar) típus mellett gyakran említés történik köztük lakó fekete színű emberekről. Feketéket mondanak, nem sárgákat, tehát afrikaiakat és nem ázsiaiakat. Szó van fehér és fekete szkítákról, fehér és fekete hunokról, fehér és fekete magyarokról, tehát mindegyik csoportba belevegyült színesekről. A vonatkozó kifejezések filológiai pontossággal megállapíthatóan a test színére utalnak és nem világtájak megjelölésére szolgálnak.
 A Kaukázus és Fekete-tenger felett elterülő Scítiában, amely az Iránból észak felé törekvő magyar népek felvonuló területe volt, többször hallunk fekete emberekről. Kézai Simon mester szerint: "Az ebben az országban lakó emberek tunya életet élnek, haszontalanságokon törik fejüket, az emberi méltósághoz nem illő nemi cselekedeteket művelnek, úri (értsd fehér) nőkre áhítoznak és inkább fekete színűek, semmint fehérek". A hun időkből is van fekete adatunk. Attiláról, a hun-magyar királyról megírják a források, hogy villogó szemű, sötét (teter) arcú és roppant buja természetű ember volt. Árpád apját, Álmos vezért testileg így jellemzi a krónika: "Maga Álmos csinos, de fekete arcú ember volt, fekete és nagy szemei valónak, termete óriási és karcsú volt, kezei hatalmasak, ,,ujjai pedig vaskosak".
Ez a leírás tökéletesen illik a gyakran két méterre is megnövő, karcsú, szinte térdig érő kezekkel bíró Délkelet-Afrikában otthonos csinos négerre, a szerecsenre. A fekete szín itt sem világtájként szerepel és nem véletlenül említi a forrás, hiszen a negroid összes járulékos vonásait egyidejűleg adja. Árpád fia Zulta fehér bőrű volt, jegyzik meg a források. De Zulta fia Taksony visszaütött őseire:
 "Szép nagy szeme volt és fekete puha haja" . A magas termet aztán öröklődött az Árpád családban: Szent István, I. Endre, I. László és III. Béla óriási növésűek voltak, Szent-László fejjel is magasabb, mint bárki más. Ezeknek a királyoknak az orra hatalmas tokmány orr, arccsontjuk szembetűnően fejlett és ajkuk, mint éppen Szent-László mellszobrán látjuk, tekintélyes vastagságú. Árpádkori okmányaink és törvényeink említést tesznek az országban élő szerecsenekről, akik - nagyon jellemzően- a királyok védnöksége alatt álltak. A szerecsenekről minden lexikon elmondja, hogy sivatagos vidékről kerültek Európába: Boldog Arábiából és Szíriából. 

 

 ó  Az embertan tudósai szerint Európa első magas kultúráját "Európa I"-et ezek a kerekfejűek alakították ki. Pittard szerint "Akármilyen ösztönös idegenkedést is érzünk a délibábos keleti szemlélettel szemben, az a véleményem, nehéz mai ismereteink alapján más eredetet elképzelni " Az eredeti szöveg így hangzik: Et malgré la répugnance instinctive qu'on peut éprouver á l'égard des mirages orientaux, je crois qú' il est difficile, dans l'étet actuel de nos connaissances, d'envisager une autre origine. 
 Erat enim ipse Almus facie decorus sed niger, et nigros habebat oculos sed magnos, statura longus et gracilis, manus vero habebat grossas et digitos prolixos. 
Bár a teljes összefüggést ezek között az adatok között az előadottak alapján még nem láthatjuk, annyi mégis kétségtelen, hogy a mai magyar nép 4 vagy 5%-ban megállapított mongolos típusa nem lehet ázsiai eredetű, mint ahogy eddig magyarázták, hanem csakis afrikai eredetű, a szkíta-hun-árpádi korszakban magyarokkal bejött feketék utódai. Mivel ez a fekete elem minden embertípusunk közé bevegyült, bizonyos, hogy ezt a közös elemet ugyanazon a helyen szedték fel, ott ahol még valamennyien együtt élhettek, tehát az Őshazában. Következésképpen ez őshazának délnyugati széle ott kellett legyen, ahol magas növésű, erősen szexuális, csinos négerek éltek. Ez a hely Délkelet-Afrika (Eritrea, Etiópia, Egyiptom), Boldog Arábia és általában a Vörös-tenger partvidéke. Nem véletlen tehát és nem a Bibliából kölcsönözött mesebeszéd, hanem igaz történet, ha a magyar krónikák az Őshazával kapcsolatban éppen ezeket az afrikai vidékeket említik. Íme tehát a faji tényező vizsgálatával, a fekete bevegyülés fonalán ugyanoda jutottunk, ahova a fehér fonállal is érkeztünk, a magyar őshazát a Régi Keleten kell keresnünk, ott ahol az emberiség magas kultúrája először kialakult.


  A szerecsenek nevét a források Saraceni, Sarazeni, Sarrazeni alakban írják. Ha figyelembe vesszük, hogy a régi magyarban a H hangot, ha alig hallatszott, nem szokták külön írásjellel jelölni (v.ö. a Huni helyett irt Uni neve?), akkor a szóban forgó név etimológiáját és magyar eredetét is könnyű megállapítani: Száraz-(h)oni, ami pontosan fedi sivatagi eredetüket. 
  Az afrikai negroid típus nyomait a tudósok óriási meglepetésére a történeti idők hajnalán Közép- és Dél-Európában is megtalálták. Főbb előfordulási helyeik: az északolaszországi Grimaldi község; az alsó-ausztriai Willendorf és a franciaországi Laussel (Dordogne). A női típust a nálunk ritkán látható óriási mellek és a minden képzeletet felülmúló túlméretezett far (steatopygia) jellemzi. 
Az egyiptomi eredetű, sötétebb bőrű emberfajta a szkíták előtt, úgy látszik, a Balkán-félsziget északi részében eléggé elterjedt volt, sőt a Kárpát-medencében is. Herodotos leírja, hogy az ő korában az Adriai-tengertől, pontosabban Velence tájékától északkeletre egészen a mai Valachiáig (Havasalföldig) egy SIGYNNAI nevű nép lakik. Apró lovaik vannak és a méda urak (magyarok) keretében sodródtak oda. Herodotos kíváncsi volt a szó jelentésére és utazásai során szokása szerint, többfelé érdeklődött jelentése iránt. A Marseilleben élő lig-urak azt mondták neki, ott így nevezik a kiskereskedőket; Ciprusz szigetén (annak régi neve: Mak-aria) az ottani mak- urak azt mondták a mesternek, hogy a szó, amint kiejti, ,szigonyt' jelent. Ha a ,szegény' meg a ,szigony' szót régiesen próbáljuk leírni (SIGINI, SIGONI), rájövünk arra, hogy a herodotosi Sigonnai voltaképpen ,cigányokat' jelent, akik szegények, "egipciek" és sötét bőrűek.

 

Hun leletek, ö magyar krónikák az Őshazával kapcsolatban éppen ezeket az afrikai vidékeket említik. Íme tehát a faji tényező vizsgálatával, a fekete bevegyülés fonalán ugyanoda jutottunk, ahova a fehér fonállal is érkeztünk, a magyar őshazát a Régi Keleten kell keresnünk, ott ahol az emberiség magas kultúrája először kialakult. 
 A szerecsenek nevét a források Saraceni, Sarazeni, Sarrazeni alakban írják. Ha figyelembe vesszük, hogy a régi magyarban a H hangot, ha alig hallatszott, nem szokták külön írásjellel jelölni (v.ö. a Huni helyett irt Uni neve?), akkor a szóban forgó név etimológiáját és magyar eredetét is könnyű megállapítani: Száraz-(h)oni, ami pontosan fedi sivatagi eredetüket.

Egy nép, ami az őshazában a hunokhoz, magyarokhoz csatlakozott:
 Az afrikai negroid típus nyomait a tudósok óriási meglepetésére a történeti idők hajnalán Közép- és Dél-Európában is megtalálták. Főbb előfordulási helyeik: az észak-olaszországi Grimaldi község; az alsó-ausztriai Willendorf és a franciaországi Laussel (Dordogne). A női típust a nálunk ritkán látható óriási mellek és a minden képzeletet felülmúló túlméretezett far (steatopygia) jellemzi.

 

hun-39.jpg


Az egyiptomi eredetű, sötétebb bőrű emberfajta a szkíták előtt, úgy látszik, a Balkán-félsziget északi részében eléggé elterjedt volt, sőt a Kárpát-medencében is. Herodotos leírja, hogy az ő korában az Adriai-tengertől, pontosabban Velence tájékától északkeletre egészen a mai Valachiáig (Havasalföldig) egy SIGYNNAI nevű nép lakik. Apró lovaik vannak és a méda urak (magyarok) keretében sodródtak oda. Herodotos kíváncsi volt a szó jelentésére és utazásai során szokása szerint, többfelé érdeklődött jelentése iránt. A Marseilleben élő lig-urak azt mondták neki, ott így nevezik a kiskereskedőket; Ciprusz szigetén (annak régi neve: Mak-aria) az ottani mak- urak azt mondták a mesternek, hogy a szó, amint kiejti, ,szigonyt' jelent. Ha a ,szegény' meg a ,szigony' szót régiesen próbáljuk leírni (SIGINI, SIGONI), rájövünk arra, hogy a herodotosi Sigonnai voltaképpen ,cigányokat' jelent, akik szegények, "egipciek" és sötét bőrűek.
A cigányokat a magyar krónikák is a szkítákkal- médákkal kapcsolatban említik, SECANA, SICANA és hasonló nevek alatt. Ezek a cigányok éppen a szkíták beáramlása idején hagyták el a Kárpát- medencét "félvén a keleti nemzetektől" (orientales timentes nationes és a franciaországi Szajna folyó mellé költöztek. A francia folyó, amely mellé letelepedtek, a mai napig az ő nevüket viseli, amit sokáig SAKANA, SECANA, SEQUANA: Cigány néven neveztek, a telepeseket pedig SECANI néven. Táboruk központját a Szajna két egymáshoz igen közel álló szigetén, a mai St- Louis és Ile de Notre-Dameon állították fel, amely abban az időben fontos átkelő hely volt. Ez a "páros" sziget lett a későbbi PARIS, Franciaország fővárosa. A Duna-medencebeli cigányok Franciaországba való vándorlására ... és a enciklopédiák Sequani. szavát, mint pl. az Encycl. Americana és Encycl. Britannica, 1947. A cigányok a 15. századtól kezdve szintén figyelemre méltó tömegben vándoroltak Franciaországba, szinte mindenhová: "un peu partout". 
 A cigányok neve SIGYENE alakban a Vörös tenger mellékén is előfordul. Az egyiptomi források az egyiptomi szerecseneket is cigányoknak nevezik.

 

 Az összeállítás Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete c. interneten szabadon bemutatható zseniális munkájából származnak, hun leletek képei az internet szabadon bemutatható képei.

 2011. márc. 27.