Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


90,Magyar nyelven beszéltek a régi Keleten

MAGYAR VOLT A RÉGI KELET KULTÚRNYELVE


A KUTATÁSOK JELEN ÁLLAPOTA
Általános tudományos felfogás szerint a Kr. e. évezredekben a Régi Keleten két kultúrnyelv virágzott: az egyiket sumérnak, a másikat egyiptominak mondják. Előbbiről azt vélik, valahonnan északról eredt és a Tigris és Eufrátesz közén a napisten, Szemúr (Sumér, Szumír) országában bontakozott ki irodalmi nyelvvé. Onnan terjedt el azután Mezopotámia többi részébe és az Eufráteszen túl nyugat felé, egészen a Földközi tengerig. Az egyiptomi nyelvről pedig úgy vélekednek, azt nemcsak a Nílus völgyében beszélték, hanem egész Délkelet-Afrikában, majd utóbb, az Egyiptomi Birodalom kialakulása (Kr. e. 1500) után a Földközi-tenger és az Eufrátesz nagy kanyarja közé eső szíriai vidéken is. E két nyelvet a világ legrégibb nyelvének ítélik.

 

Mindkettő nyelv magyar nyelv volt.

 

A két területet a két ősi magyar népág, a hun és magyar első szállásterületének ismertünk fel, ahol a Hungár illetőleg Magyar név sűrűn előfordul és ahol ez a hungár- magyar nép volt az uralkodó kultúrnép. Ezen az összefüggésen tűnődve, három kérdés merül fel előttünk:

1. vajon nem történt-e itt valami végzetes nyelvészeti tévedés, valami rendszeres félreértés és félremagyarázás, amiért a sumér és egyiptomi nyelvet eddig még nem tudták közelebbről meghatározni.

2. vajon a sumérnak és egyiptominak elnevezett két nyelv nem volt-e tulajdonképpen egy és ugyanaz a nyelv és

3. nem volt-e mind a kettő egyformán magyar nyelv?

 E kérdések felvetése azért is jogos, mert nincs történeti bizonyíték arra, hogy a Régi Kelet felső részének nyelvét sumérnak, alsó részének nyelvét egyiptominak nevezték volna maguk az ott élő emberek vagy más egykorú írók. (Ezt a két elnevezést a régi iratokban csak földrajzi megjelölésként használták, de nyelvre és népre vonatkoztatva nem; ilyen értelemben a két nevet csak a 19. század tudósai hozták forgalomba.

Azok a szövegek, amelyeket sumérnak mondanak, kétféle írással készültek: képírással, vagy ékírással. Az előbbi módszerrel a régibb szövegeket írták, utóbbival a fiatalabb korból valókat.

 A képírásos mezopotámiai szövegekhez a sumér kutatók eddig még hozzá sem nyúltak; azok közül tudomásom szerint egyetlen egyet sem olvastak el. Ott tudniillik az ábrázolt képek nevét igazi sumérul (magyarul) kellene kimondani és azok hangértékeiből kellene a tulajdonképpeni szavakat kihámozni. Aki tehát nem tud igazi sumérul, a képírásos mezopotámiai szövegeket nem fejtheti meg.

A mássalhangzókat igazi sumérul való tudás nélkül is el lehet olvasni, de nem lehet biztosan kitalálni a hozzájuk illő magánhangzókat, sem nem lehet a jeleknek szavakba tagolását megejteni.

Ami pedig az egyiptomi szövegeket illeti, azok legrégibb darabjait szintén képek egymás mellé rajzolásával készítették. Utóbb itt is egyszerűsített írásjeleket használtak, képekből készített hieroglifákat, amelyek elsősorban szintén csak mássalhangzókat jelölnek; a magánhangzókat legtöbb esetben ott is az olvasónak kell pótolni az egyiptomi nyelv szellemében. Az egyiptológusok is csak az újabb, a hieroglifákkal írt szövegeket olvassák, de ők sem tudják megállapítani, hol milyen magánhangzót kell kitenni és miképpen kell az írásjeleket szavakba tagolni.

 Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a kemény és lágy ikermássalhangzóknak azonos jelük volt (T = D; P = B; S = SZ; K = G; L = R) már körülbelül fogalmat alkothatunk magunknak arról a tengernyi hibáról, ami a sumér és egyiptomi eredetű szövegek olvasása illetve mai ábécére való átírása közben elkövethető.

Sok nyelven kísérleteznek a szövegek elolvasásával, de magyarra sohasem gondoltak.

 

Ha az angolt vesszük alapul, hogyan lehet ezzel a grafikával leírni a magyarral jól jelölhető gy, ty, ly hangot? Innen ered aztán, hogy ugyanazt a szót vagy nevet a kézikönyvekben a szerző nemzetisége szerint négy-öt különböző alakban is megtaláljuk, mint például Úr város Muger nevű romjainak esetében, vagy a Hungar és Magyar nevekkel kapcsolatban, miként mát láttuk. Idegen tudósok átírásából csak az tud használható dolgot kielemezni, aki tudja az átíró nemzetiségét, ismeri az ő nyelvének fonetikáját és grafikáját. Bonyolódik a dolog, amikor az angol tudós tudni véli a hiteles kiejtést, de annak jelölésére saját ábécéjében nem talál megfelelő módot és ezért ilyen helyeken az olasz nyelv grafikáját alkalmazza. Mi történik aztán, ha az így ábécésített nevet történetesen egy német tudós használja és a maga írásjegyeivel módosít a szavon vagy néven?

 

Az átírt szöveg a felismerhetetlenségig eltorzítja az eredetit, az igazi sumér és az igazi egyiptomi nyelvet, mi nemsokára bebizonyítjuk, hogy jól érthető magyar nyelv!

Az egyiptomi neveknek manapság általános kiejtése nem is olyan biztosan egyiptomi, hanem sokkal inkább egyiptológiai, vagyis az egyiptológusok feltevése szerinti kiejtés". A puszta igazság tehát az, hogy a tudósok csináltak egy sumér és egy egyiptomi nyelvet, ami az igazi sumérnak és igazi egyiptominak csak karikatúrája, de amely a valóságban sohasem létezett. Ezt a megállapítást a továbbiak során az olvasónak sohasem szabad szem elől tévesztenie.

Be kell azonban látnunk, hogy bizonyos esetekben valóban igen nehéz, sőt lehetetlen a leírt szöveget jól elolvasni és értelmét kideríteni, még ha fel is vagyunk szerelve az írás és olvasás szabályainak ismeretével és használjuk az egyedüli jó kulcsot, a magyar nyelvet, a szavak hangzásának megállapításához. Elvégre négy-ötezer évvel ezelőtti világ szellemi hagyatékát vizsgáljuk, olyan korét, amelyben az emberek észjárása egészen más volt, mint manapság. Ezt a nehézséget csak úgy tudjuk részben legyőzni, ha a Kr. előtti évezredek hitvilágát és állambölcseletét behatóan tanulmányozzuk. Ezért amikor egyes szövegeket közlünk, egy-egy mondathoz gyakran terjedelmes magyarázatot kell fűznünk. Ennek érzékeltetésére szolgáljon az alábbi néhány példa.

 

A (nap) Isten ilyen megnevezése:

 Égúr, Székúr, Kerek Úr, Napúr, Ősúr, Magúr, Útúr, Honúr, Szemúr, Égető Úr, Vörös Szemű és még vagy húsz hasonló.

 A nyugati írók, aki ahol a Hungár illetőleg Magyar név sűrűn előfordul a kulcsnyelvet nem birtokolják, ezekből a kifejezésekből csak a végén levő úr szót értik, amit istennek fordítanak. Ezért azt hiszik, ahány ilyen úr végű név van, ugyanannyi istent tiszteltek a régiek. Van tehát számukra God An, God Utu, God Sek és így tovább. Aki a kulcsnyelvet ismeri és megtanulta a régiek vallását, az minden további nélkül felismeri, hogy ezek a kifejezések egy és ugyanazon istenre, a (nap) istenre vonatkoznak, akit a régiek hol egyik, hol másik tevékenységében képzeltek el és a szerint illettek nevekkel. Ugyanolyan szemlélet ez, mint a katolikus vallás egy Istene, aki Atya-isten, ha teremtő minőségében gondolnak rá, Fiúisten, ha megváltó szerepét emelik ki és Szentlélek-isten, ha megszentelő tevékenységét hangsúlyozzák.

( Zárójelbe tettem a napistennél a nap szót, ugyanis kutatásaim alapján kétségbe vonom, hogy a napot imádták volna, a továbbiakban az derül ki, hogy egy Istent imádtak, akinek képe a Nap, az ég utasa, de többféleképp is nevezték, magyar szokások szerint. A többiek, akiket isteneknek neveznek a nem magyar fordítók, nevük után az úr jelet írták, de ezt csak magyarul értjük meg. A  mai kereszténységben is aki istennél van szentnek nevezzük, a szenteket tiszteljük, istent imádjuk. a szenteknek is vannak képei és szobrai. Valami hasonló derül ki a kutatásainkból az ősi leletek magyarul való elolvasása alapján, de ezt akkor hisszük el, ha elolvastuk a korabeli írásokat és látjuk a betűket.)

Isten említett sok nevét megértjük, ha a régiek vele kapcsolatos képzeteit megemlítjük.

Szerintük a Nap, ez az égitest volt az Isten látható képe. S mivel e látható kép alakja kerek, Istenüket ebben a vonatkozásban Kerek Úrnak mondták.

Mivel ez mindent megvilágít és mindent lát, akárcsak valami óriási szem, neve lett a Szemúr.

Mivel azonban szeme páratlan, vagyis csak egy van belőle, nevezték Egyszeműnek is, színéről pedig Vörös Szeműnek, égen való tartózkodásából Égi Szemnek vagy Égszemnek.

Roppant tűzével haragjában felperzseli az országokat, így ebben a minőségében Égető Úr és Sütő Úr lett a neve.

 Úgy képzelték el, hogy a Nap a saját birodalmában egyedüli úr, ezért ő is Honúr, birodalmában Égi Király.

Ha mozgását figyelték, észrevették, hogy minden reggel felkel: Ra-Kel (Rachel), birodalmának keleti részén: Kel-Út,

 ott beleül egy székbe: Szék-Úr,

 végig kocsikázik az égboltozaton vezető fényes útján: Útúr,

 és miután pályáját befutotta, nyugaton: Nyug-Út, leesik a látóhatár alá: Esút, Este.

Ha ezt a vallásszemléletet bármilyen röviden előadjuk, azonnal minden világos lesz előttünk és belátjuk, hogy a napvallást követő régieknek nem volt ezer istenük, hanem csak egyetlen egy.

Például az Isten Égúr nevével összekapcsolják az egeret,

Székúr nevével a szekeret,

 Kerek Úrral a kocsikereket,

 Úri Őssel az óriást és így tovább.

Hogyan tudna hát eligazodni egy magyarul nem tudó valaki, hogy az Égura említett írásjelei mikor jelentik a Fennlakót és mikor a földi állatot, az egeret; mikor szekér a szekér és mikor Székúr?

 Ők azt hiszik például, hogy a babiloniak az egeret imádták. Az összefüggések világánál erről is kiderül, hogy nem a bálványokat imádták, ahogy a mai templomokban sem a kiállított szobrokat imádják, hanem azt, akit azok jelképeznek, illetőleg a képírás szabályai szerint írnak. Sokat szerepelt a templomok oltárán a csiszolt kőkor idején, meg a bronzkorban is egy kicsi bronz kocsi. Ezúttal sem a szekeret imádták, hanem azt, akit ez a jármű vitt: Székurat és Az-Ég-Urát.

Nekünk, magyaroknak az ilyen dolgok észrevétele fontos és ezek szolgáltatják a legsúlyosabb bizonyítékok egyik sorozatát arra nézve, hogy milyen nyelv volt a sumér és az egyiptomi.

 Az egér - Égúr, szekér - Székúr esetében magyarul tökéletesen értjük a szójátékot, éppen úgy,  mint amikor Szemurat, a napistent szamárral ábrázolják. De hány úgynevezett bálványt nem tudunk megérteni! Amikor elvész a nyom, tehetetlenek vagyunk. Jobb ezt őszintén bevallani, mint valami egyéni magyarázatot adni és az olvasót félrevezetni, a régieket pedig megrágalmazni. Ők nem krokodilokat, kígyót, békát és férgeket imádtak; a komoly történetírók tudják is (Egyptian Mitology, New York. 10.old. Hawkes - Wooley: Prehistory and the beginnig of civilization. New york, 1963. 717.old; Maspero G.: History of Egypt. III. 153.old.), hogy ez éppen olyan kitalálás, mint a szumér és egyiptomi páratlanul álló nyelv meséje.

A helyzetet A. Nehring német tudós már 1936-ban szóvá tette, amikor így nyilatkozott: "Ez ideig még alig tettek kísérletet arra, hogy a nyelvtant, hang- és alaktant, valamint a mondattant az ókor történetének problémáival kapcsolatban értékesítsék". A sorok budapesti idézője hozzáteszi: "A helyzet ebben a vonatkozásban, tudomásom szerint, e nyilatkozat közzététele óta sem változott meg lényegesen" (Henning: Die Welt der Perser. Stuttgart, 1956. 8.old.).

 A mezopotámiai nyelvet első vizsgálói szkíta nyelvnek minősítették. Ma már pontosabban szólnak és világosan magyar, finnugor vagy urali típusú nyelvnek mondják, de mégis sumérnak nevezik. A sumér megjelölést 1869-ben Oppert francia tudós vetette fel és az ő sugalmazása nyomán terjedt el a kézi könyvekben. Oppert az elnevezéshez úgy jutott, hogy egy szövegben ezt a kifejezést olvasta: Szumér és Agade ura. Az Urat királynak fogta fel, a másik két szót pedig országnévnek. A nevet azután kiterjesztette a nyelvre és a népre (Kramer: The Sumerians.... Chicago, 1964.20 sk).

Oppert azonban nem értette meg sem a szumér (Szemúr, azaz a napisten), sem az Agade (Égető, a napisten másik neve) tulajdonképpeni értelmét, következésképpen nem fogta fel, hogy ezek elsősorban vallási 'kifejezések: Szemúr, az Égető Úr; területet jelentő értelem meghatározó hozzáadásával pedig egyszerűen csak ennyi: napisten országa(=Napország). A kifejezést minden olyan helyen lehetett alkalmazni, ahol a napistent imádták.

 Be lehetett helyettesíteni a kifejezésbe a napisten bármelyik más nevét és a terület meghatározó szavak akármelyikét: Hon, Kő, Ma, Ta. Volt például Napotthon, Szemhon, Makor-i-Ta, Hét-i-Ta, Ég-i-Ta, Szem-i-ta, stb. Az isten Égető nevének írására a négykulcsú hegedű alakja szolgált, aminek H nélküli régies kiejtése EGETU volt.

  A szimbólumot Egyiptomban többféle kombinációban használták, például a hegedű visszhangzó részébe T és M jeleket rajzoltak, amit lehetett Égi Szemnek, Egyszeműnek és ősibb kiejtéssel Egyiptomnak olvasni. Hegedű volt a szimbóluma a Kr. e. II. évezredben a Kaukázus alatti térségből nyugatra és délnyugatra vándorló Húri és Mitanni népnek. Számtalan várost és kerületet hívtak Szumírnak, amelyek Mezopotámián kívüli területen voltak. Ebből elég világos, hogy sem a szumír sem az agade úr nem köthető csak egy területhez, és nem alkalmazható nyelvre és népre.

 In the orthography of names complete confusíon reigns throughout the scholarly literature (Cream c.: The secret of the hittites. New york, 1956. római 5). - It is hardly necessary to say that differences of opinion exist among scholars as to the method in which hieroglyphic characters should be transcribed into Roman letters (Budge.:Egyptian language...London, 1958. 32.old.). - Since in hieroglyphic writing only the consonants and not the vowels ere indicated, our reading of Egyptian names is only a compromise and we do not pretend that our form of transcription renders the names as they were
pronouced (Tutankhamun treasures...Montreral, 1964. 4.old.).

9) Needless to add, no one supposes that the result of this compromise is anything but a caricature of the ancient Egyptian tongue, but, the circumstances being as they are the best that can be done (38m. 59).

 

AZ ÚGYNEVEZETT SZUMÍR ÉS EGYIPTOMI NYELV EREDETILEG UGYANAZ A NYELV

A nyelvtan további sajátosságai ezek:

1. a főnévnek, jelzőnek és igének a sumér és egyiptomi nyelvben nincs neme, tehát egyforma alak szolgál a hím, nő és semleges nem kifejezésére;

2. a melléknevet nem ragozzák, az minden esetben változatlan marad;

3. az igék nem az időt jelzik, hanem az állapotot: a folyamatos cselekményt vagy a befejezett cselekményt; ha időviszony megjelölése szükséges, azt körülírással fejezik ki;

4. szenvedő szerkezetet egyik nyelv sem használ.

A hangtan szempontjából a mezopotámiai és egyiptomi nyelv legkiemelkedőbb közös sajátsága, hogy bennük a hangharmónia nagyon erősen érvényesül. Ez a jelenség az emberek beszéd közbeni szájtartásával függ össze és a több szótagú összetett szavak hangtestét befolyásolja. Ha ugyanis a száj az első hangsúlyozott szótag kiejtésére beállt, azaz felvette annak formálásához szükséges helyzetet, az utána következő szótagokat is ugyanazzal a pozícióval igyekszik kiadni. A száj izomzata hozzáidomul a szokványos mozdulatokhoz és így születik meg a nyelv malma, amely irgalmatlanul hangrendbe töri a nem simuló hangokat. Ha tehát az első szótagban mély magánhangzó szerepel, a száj a második szótag magánhangzóját ahhoz idomítja, ha nem mélyhangú. Fordítva is: ha az első szótag magánhangzója magas hang, a második szótagé is azzá változik, ha eredetileg nem volt még magas hang. Az Ég és Úr összekapcsolásából eredő új szó, amikor már csak egy hangsúllyal ejtik ki, a mezopotámiai és egyiptomi nyelvben Eger vagy Egér alakot vesz fel; a Kép és Úr összetéve egy szóvá, Kepere lesz, a Szem és Úr átváltozik Szemere, Szamár vagy Szumér alakúvá, és így tovább.

A mássalhangzók idomulása hasonló tünet, noha arra a nyelvészeti munkák kevesebb figyelmet fordítanak. Ez azt eredményezi, hogy az egymással rokon kemény és lágy hangok, az úgynevezett ikerhangok bizonyos esetekben, különösen két magánhangzó közé fogva vagy a szó elején, felcserélődnek. A cserélődés a következő hangok között gyakori: T>D; P>B; K>G, H; N>NY; S>SZ, CS; F>V.

A hangharmónia többé-kevésbé minden nyelvben megvan, de távolról sem olyan nagy- mértékben, mint a mezopotámiai és egyiptomi nyelvben. A kutatónak e törvényszerűség ismeretére nagy szüksége van nemcsak akkor, amikor az írásjeleket hangzósítja, mai ábécére írje azt, hanem akkor is, amikor az összetett szavak eredeti alkotóelemeit akarja megállapítani és az etimológiai értelmet keresi. De szüksége van a hangtani szabályok ismeretére akkor is, amikor a rosszul átírt szövegeket akarja megérteni és helyesbíteni. Amikor például az idegen nyelvű tudós úgy írja át a sumér szöveget, hogy Mezopotámiában a földműves bizonyos mezőgazdasági munkák (szántás, vetés, aratás) elvégzése után imádkozik BAARA SUTU, hangtani ismereteink segítségével rögtön tudjuk, hogy itt pár szót kell olvasnunk és azt is úgy kell átírnunk.

Mezopotámia egyik városának elpusztulását ecsetelve, a szövegíró a rombolást úgy fejez ki, hogy ott az élet megszűnt, olyannyira hogy már a Ku-Ta NEM Ku-Ta Ez a vokalizálás kétségtelenül helytelen és az átíró nem is tudja angol lefordítani, hanem eredetiben adja olvasását. Aki magyarul ért, annak számára nem kétséges, hogy így kell helyesen olvasni: Ku-Ta NEM uK-aT Kutya nem ugat sőt: Kutya sem ugat.

Jerikó kőkori szobrait nádból készült vázra kent ragadós agyagból állították elő. Ezt a ragadós keveréket HAWARAH alakban írják át. Nyilvánvalóan Habarcs. (W = B) olvasandó.

 Mári vár urának egyik hivatalnoka egy UMLU és egy RAQQATUNJ ruhát küldött, amit a szöveget olvasó szintén nem ért meg. Aki magyarul tud, annak a helyes magánhangzók kitalálása nem probléma: omló és rakott ruháról volt szó.

A mezopotámiai és egyiptomi nyelvre az is jellemző, hogy a szavak elején bizonyos magánhangzók előtt a H hang alig vagy egyáltalán nem hallatszott és a fonetikus írásban elhagyható volt. A Hold UD, a Hon ON, a Ház AS alakban jelenhetett meg. A szöveg átírásakor ezt a csendes H hangot természetesen jelölni szabad, sőt kell is. Végül azt is megjegyezzük, hogy a szavak végén gyakran megjelenik egy befejező magánhangzó, mint pl. az UTU és URU: Út, Úr szóban. Úgy látszik, ezt az utóhangot nem kellett kiejteni, mert inkább arra szolgált, hogy a megelőző szótag hosszúságát jelezze.

Áttérve a szókincs vizsgálatára, itt a fő jellemző vonás az, hogy a két nyelvben a legrégibb szavak túlnyomó részben egytagúak, a többtagúak pedig két vagy több egytagú szó összeolvasztásából keletkeztek.

Ezt az észrevételt világosan érzékeltetik a már többször említett Szemúr, Honúr, Napúr, Égúr, Nagyúr (nádor), Magúr, Útúr, Székúr, Ősúr, Honős és egyéb közös mezopotámiai-egyiptomi (magyar) szavak, amelyekben az összetevő két elem az első pillantásra is kétséget kizárólag megállapítható.

 A szókinccsel kapcsolatban mások is rámutattak arra a feltűnően nagyszámú egyezésre, ami az egytagú szavak között a mezopotámiai és egyiptomi nyelvben fennáll. Ilyen közös mezopotámiai-egyiptomi (és magyar) szavak például ezek:

 Ég, Nap, Út, Úr, Kő, Ma, Ta (talaj, föld), Hon, Ház, Lak, Lyuk, Fal, Kés, Víz, Hab, Bot, Szó, Kéz, Kar, Bél. Ős, Has, Szem, Nő, Kép, Sír, Nem, Segg, Hal, Méh, Bak, Süt, Hét, Öt, Hat, Száz; kéttagúak: Isten, Óra, Tudó, Kasza, Kosár, Asszony, Egér, Szamár, Macska, Túró, Kettő, Ezer.

Az azonosságot maguk a mezopotámiai feljegyzések is igazolják, amelyek szerint hajdanában az egész földkerekség egy és ugyanazon a nyelven dicsérte az Urat (Kramer: Tventy-five...Indian Hills, 1956. 259.old).

 Erre utal az Ószövetség híres mondata is, amely szerint kezdetben a Régi Keleten csak egy nyelv és csak egy beszéd vala (Genezis, c. 11). Hogy a Régi Keletnek csak egy kultúrnyelve volt, bizonyítja továbbá az is, hogy az emberek e nagy darab föld egyik végéből elvándorolhattak másik végébe, de tolmácsra nem volt szükségük sehol sem.

Ábrahám a mezopotámiai Úr városból elment a nyugati hetita ( Népmeséink Hétországa) vidékre, onnan tovább Egyiptomba, majd újra vissza a hetiták közé és semmi nyelvi akadályt nem talált. Mindenütt személyesen tárgyalt a vezetőkkel és leszármazói, mint például József, magas állami tisztségeket tudtak szülőföldjüktől messze eső tájakon betölteni. A Régi Keleten komoly nyelvi akadály Kr. e. 1000-ig alig lehetett, de még azután is értették egymás beszédét. Az egynyelvűségre utal az a körülmény is, hogy azok a dialektusok, amelyeket a szakkönyvek külön nyelveknek szoktak feltüntetni, mint a hetita, hurri, elami, arámi, urartui, föníciai, Kréta szigeti, valamennyien ragozott nyelvek, hangharmóniás nyelvek és szókincsükben olyan tömérdek mezopotámiai-egyiptomi szó szerepel, hogy egyes szövegeiket az ősnyelven meg tudjuk érteni.

Kétségtelen tehát, hogy a Tigris és Eufrátesz alsó szakaszán nem egy elszigetelt, minden mástól különböző nyelv volt használatban, hanem ugyanaz az ősnyelv, amelyet a Régi Kelet egyéb vidékén is beszéltek és írtak. Azt sem lehet ezek után állítani, hogy az a nyelv időszámításunk előtt 1750 táján nyomtalanul eltűnt volna.

Samuel Kramer saját könyveiből tudjuk meg, hogy a sumér irodalom klasszikus alkotásait az i. sz. előtti II. évezred folyamán foglalták írásba. Akkor még igen élénk irodalmi tevékenység folyt Mezopotámiában és a napisten ottani vallási központjában, Napúr városában tudományos akadémia állt fenn, abban történettudományt, orvostudományt, csillagvizsgálatot, matematikát, zenét és költészetet tanítottak. Ugyancsak Kramer mondja, hogy a sumér nyelvet még a Nagy Sándor halála után következő korban, a Kr. e. 4. században is rendszeresen használták a bíróságokon, ezen a nyelven írtak a papok és tudósok ((Kramer: Tventy-five...Indian Hills, 1956.. 281.old; ugyanígy Hooke: Babylonian and Assyrian religion. London, 1953. 20.old). Ez a szerep nem hasonlítható a latin nyelv középkori Európában vitt szerepéhez, hiszen Szemúr országának egész állami gépezete éppen egy Kr. e. 1750-ből keltezhető adat szerint az őslakosságból származó SIN MAGIRE: Szín Magyar király kezében volt (Smöckel: Ur, Assur und Babylon..Stuttgart, 1955.. 77 sk). Nem fogadható el a sumér nyelv kihalásával elmélete, ha tudjuk, hogy időszámításunk előtt 612-ben a sumér nyelvű népek összefogása buktatta meg a kegyetlen asszír uralmat és az új babiloni birodalom királyainak legfőbb törekvése a sumér világ minden téren való visszaállítása volt.

Az azonban tény, hogy időszámításunk előtti I. évezred folyamán, a Régi Keleten az ősnyelv rohamosan kezdett háttérbe szorulni és helyét az asszír-szemita, majd az újperzsa és arab nyelv foglalta el, amelyek szerkezeti felépítése más. A Régi Kelet nyelvcseréjét nem is az ősnyelv kihalása magyarázza. Nem azért múlt el ott annak csengése, mintha a nyelv megszűnt volna létezni, hanem azért, mert a nyelv beszélői más tájakra vándoroltak.

 El kellett vándorolniuk, mert az asszír és perzsa népirtások, deportálások és a termőföldek rendszeres elpusztítása miatt megszűnt további életlehetőségük.

Erre a katasztrófára utal egyebek között a Biblia is, ahol meg van írva, hogy "Az úr (Asszúr) innen szétszórta őket más országokba mindenfelé, az egész föld kerekségén" (Genezis, c. 11).

Az ősnyelv beszélői tehát elköltöztek, másutt alakítottak új hazákat és magukkal vitték magas kultúrájukat és ősi nyelvüket is. Ez nagy különbség és az ókori történet szokványos szemléletét gyökeresen megváltoztatja. Az árja népek magukkal vitték a keleti magas kultúrát többek között Európába is: az Égei szigetvilágra, a Balkán-félszigetre, a Duna vidékére, Kelet- és Nyugat Európába, mindenhová, ahova eljutottak.

Behatóbb vizsgálat alapján tehát úgy látszik, hogy a szumér és egyiptomi nyelv nem két egymástól eltérő nyelv volt, hanem egy és ugyanaz a kultúrnyelv, amely a ragozott nyelvek családjába tartozik.

10) Amikor a később kialakult nyelvek átveszik a mezopotámiai és egyiptomi szavakat saját szótárukba, gyakran névelőstül együtt kebelezik be. A régi hindu nyelvben erre több példát találunk. A hindu mitológia szótárában többek között ez a név is szerepel: AHALYA. Viselője Gautama csodaszép felesége volt, aki férjét megcsalta és Indra hálótársa lett. A név értelmét a nyelvészek a környező szövegből az ,éjszaka' fogalmával kapcsolják össze. Számunkra világos, hogy a név házasságtörésre utal és értelme: A hálója, vagyis: Indra éjjeli hálótársa.

Egy másik példa az ALAKA: A laka szó.

Így nevezték a Meru hegyen élő Isten lakóhelyét. Ugyanez a szó névelőtlen ,laka' alakjában is ismeretes: Mahar Loka, Bhuvar Loka, Gandharva foka (53m.) Ezek a példák is mutatják, hogy volt névelő.

A hindu mitológiai szótár egyébként százával tartalmazza a magyar szavakat és olyan meglepetésül szolgál a magyar kutatónak, mint az Egyiptomi Biblia (= Halottak könyvének nevezik), Homéros Odysseája, az Ószövetség, vagy Caesar 'Oe hello Gallico' c. munkája.

Az elveszett magyar törzsek történetének nyomozásához ezek elengedhetetlen forrásmunkák.

11) L. A. Waddell szavai: The official record of these early Pharaohs in Egypt ere written in Sumerian script and in the Sumerian or Early Aryan language, the root-words of which form the basis of the cultural and official words in the Ancient Egyptian language (Waddell: Egyptian civilization...London, 1930. 147.old.) And the radical words in Ancient Egyptian are of Sumerian origin ( Waddell: Egyptian civilization...London, 1930. római 8); I have demonstrated that the Ancient Egyptian language ia radically Aryan in its roots and writing (Waddell: Egyptian civilization...London, 1930. 7.old). Mások szerint is: Practically all the Sumerian words are radically Aryan (Ghirshman: Iran from the earliest..1954. 11.old.); a két nyelv közti egyezéseket hangsúlyozza továbbá Schmöckel: Das Land Sumer. Stuttgart, 1956. 114old.)

12) A szemita nyelvek a mezopotámiai egyiptomi nyelvtől lényeges dolgokban különböznek. Azok nem ragozott, hanem hajlított nyelvek; ott a hangsúly nem elől van, hanem hátul. Ezért azokban a sumér- egyiptomiból átvett szavak első szótagbeli magánhangzója elnémul és kiesik, következésképpen elől mássalhangzó torlódás keletkezik. A héberben a jelző helye is fordított: a jelző a jelzett szó után áll; a héberben van hímnem és nőnem; a héber a képzők nagy részét (ban, ben, hoz, hez, val vel) a szavak elejéhez forrasztja. stb (Harrison R.: Zeach yourself Hebrew. London,1955.).

 De erről ne többet, nézzük a kutatások eredményeit, és a leleteket...

 

(Felhasznált irodalom: Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, és a Magyarságtudományi Intézet szabadon bemutatható művei.)